Autós androidos fejegységben miért nem működik a mikrofon telefonáláskor?
Hyundai i30 2014-es autóm van, s gyárilag nincs benne androidos fejegység, ezért vásároltam egyet. A forgalmazó építette be + tettünk bele egy tolatókamerát is. Minden szépen üzemel, azonban amikor telefonálni akarok a fejegységen és az autó hangrendszerén keresztül, akkor én hallom az autó hangszórójában a hívott felet, ő azonban nem hall engem. Csak úgy tudok telefonálni, hogy ugyan a fejegységről indítom a hívást, de csak a mobiltelefon hangszóróján és mikrofonján keresztül halljuk egymást.
A fejegységben van egy állítási lehetőség a gyári adatoknál, ahol a 'back mic' és a 'front mic' között lehet váltogatni, tehát elvileg kell lennie benne mikrofonnak, de egyik beállítással sem működik.
A fejegység beszerelése előtt az autó saját, gyári hangrendszerén keresztül minden szépen működött kihangosításkor, mert az autó rendelkezik saját gyári mikrofonnal a vezető oldali napellenző mellett, így nem húztunk bele külön külső mikrofont, pusztán a korábbi rendszer csatlakozóit dugtuk be az új fejegységbe.
Ha pusztán a teló csatlakoztatása nélkül használom a fejegységet, akkor pl. egy sima hangutasítás, vagy pl. diktafon, vagy GPS hangvezérlésnél sem "hall" rögzítendő hangot a rendszer.
Ez valamilyen beállításbeli hiba lehet? Ha igen, mit, hol kellene beállítani? Nem akarom elhinni, hogy egy mai modern fejegység ne tudjon kihangosítást kezelni (ez nem is lehet, hiszen kezeli a hívást, csak épp a hívott fél nem hall).
Help me!!
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!