Egy kérdésem van a Snapchat "legjobb barát" funkciójával kapcsolatosan. (?)
Próbálok röviden és érthetően fogalmazni, de nem biztos, hogy sikerül.
Szóval Snapchaten van ez a funkció, hogy valakit legjobb barátnak lehet jelölni. Namármost engem 5 ember annak jelölt, viszont ebből 4-nél ez engem zavar. Mellékelem képen, úgy talán érthetőbb, miről beszélek.
Azokra a kis smiley fejekre, illetve arra a sárga szívecskére gondolok, amik az ismerőseim nevei mellett vannak. Ugye mint mondtam, ebből az 5 emberből csak 1-nél szeretném, hogy az a jel ottmaradjon, őt én is bejelöltem legjobb barátnak, viszont a többit nem. És nem arról van szó, akinél szív van, mert akkor még érteném, hogy az a kölcsönösségre utal, na de így... Tehát a kérdésem az lenne, hogy azokat a kis jeleket valahogy el lehet-e onnan tüntetni, vagy sem, és ha igen, hogyan. Azon kívül, hogy megmondom az illetőnek. Össz-vissz ennyit találtam a jelekről, viszont sajnos nem igazán tudok angolul, a különböző fordítóprogramok meg teljesen értelmetlen dolgokat adtak ki.
Mielőtt bárki le akarna támadni, nem, nem ez életem legnagyobb fájdalma, csak már napok óta keresem a megoldást, sikertelenül.
És bocsi, hogy hosszú lett, de nem tudtam rövidebben fogalmazni.
Aki tud segíteni, esetleg ért hozzá, annak nagyon megköszönöm!
Ha rámegyek az illető profiljára, akkor ott vannak ilyen mindenféle extra dolgok, best friend, birthday twins, snap masters, ilyenek. Viszont ha rányomok valamelyikre, akkor kiadja, hogy hozzáadta. Plusz azzal az egy emberrel, akivel szeretném, hogy ez megmaradjon, vele aznap, 1-2 üzenet után jelöltük be egymást tudatosan, illetve ahogy tudom, az a többi ismerősöm is direkt bejelölt, tehát nem hinném, hogy automatikus. Csak azért zavar ez engem ennyire, mert random embereknél, illetve olyanoknál, akikkel egyszer beszéltünk, ugyanaz a jelzés van, mint a legjobb barátnőm neve mellett, és ez engem zavar.
De nagyon köszönöm a válaszod! 😊
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!