Sokan járnak úgy, hogy lemondta az internet/telefonos szerződését, és kiderült, hogy nem szüntették meg?
Kiírtam a Facebook oldalamon az esetemet, miszerint 4,5 éve lemondtuk az albérletben kötött internet-szerződést, de csak szóban (illetve bevittük a kütyüket az ügyfélszolgálatra), mert eleve nem is adtak írásos/nyomtatott szerződést. Azóta már többedik helyen lakunk, de egyszer csak kaptunk egy végrehajtói levelet, kiderült, hogy azóta számláznak nekünk.
Kiderült, többen jártak így, hogy évek múlva utánuk nyúltak.
Nagyon felment a pumpám.
Ha van itt is érintett: mi lett a sztori vége?
(Ügyvédhez is fordultam, és ő is megjegyezte, hogy anno tényleg ritkán adtak írásos szerződést. Direkt?)
Valamint említhetném, hogy ugyanígy jártunk a banknál: megszüntettünk egy számlát, papírt is adtak, aztán fél év múlva mindenféle költségekkel jelentkeztek, kiderült, "rossz papírt" adtak, további 120 ezerbe került, hogy végül tényéeg megszűnjön. Felháborítónak tartom ezt.
Jellemzően a készülék (modem) leadásával szűnik meg a netszolgáltatás.
Ha nem adtad le magadra vess.. (ezzel megakadsztottad a leadás folyamatát)
Leadtam. Írtam is fennebb. Pont ez az érdekes.
Így - köszi a jókívánságot - nem vetek magamra.
- internetet nem a banknál kell megszüntetni. ;-)
- megszüntetés után még jön számla (mint minden másnál is) amit be kell fizetni.
#6 Mégis hol a tökömbe említette a Kérdező azt, hogy BANKNÁL próbálta megszűntetni az INTERNET előfizetését? Értelmezd már amit leírt, kérlek. Az egy másik példa volt, ami bankkal fordult elő, ugyanis kettő példát hozott fel a kérdező, amik közül a fő téma az internet, mellékesen meg megemlítette a bankos esetet is.
Hogy a kérdésedre válaszoljak kérdező, nálam nem volt gond. Én 19 októberében lettem Telekom-nál előfizus (Mobil M + korlátlan net készülék nélkül). 20 februárjában lemondtam, a maradék tartozást márciusban rendeztem. Utólagos számlázás van ugye, előbb felhasználod, utána fizeted következő hónapban. Nálam ennyivel le is zárult a sztori. Mondjuk én e-számlás voltam, mindig utaltam a havidíjat mert így volt kényelmesebb (meg így szeretem, átláthatóbb), nem tudom te hogyan rendezted és hogy ez egyáltalán változtat-e bármit is az előfizetés lezárásán.
2015-ben volt, és azt mondja a társaság, hogy már archiválták az adatainkat, így nem adják ki...
Én már sajnos nem emlékszem.
Én a telekomnál jártam így.
Sokáig volt náluk internetem, még amikor Axelero volt akkor kötöttem.
Aztán költöztem én is és lemondtam a netet személyesen az egyik ügyfélszolgálati irodájukban.
Én kaptam róla papírt! éééés meg is tartottam kivételesen :D
Aztán fél év múlva jött a levél az intrumtól, hogy akkor 8 napon belül lehet csengetni a 120 ezret vagy még a Vörös Hadsereget is rám küldik.
Beszkenneltem a két papírt amit a telekomnál kaptam és elküldtem nekik és a telekomnak is mailben azzal a szöveggel, hogy sajnálattal közlöm önökkel, hogy egy jogalap nélküli követelést volt szerencséjük megvásárolni...
Ez 10 éve volt, azóta nem kaptam semmit
a telekomnál jártam úgy is, hogy amikor vettem a mobil előfizetésem akkor még 1 nap volt a hónapból és aznap telefonáltam is már.
aztán 3 hónap múlva kikapcsolták a telefont. nyomozok mi van, hát kiderült, hogy valami 2 forintot telefonáltam el abban az egy napban amit kiszámláztak, de csekket nem küldtek ki, mert a rendszer csak 5 forintot tud minimum csekken kiküldeni... nem volt csekk, be sem fizettem, felszólítás sem jött, kikapcsolták.
a harmadik sztori meg a telenor adategyeztetés volt. a 20 éve a nevemen lévő kártyáról semmi adat nem volt meg náluk, a srác vagy 15 percig töltötte fel az adataimat. bármilyen bűncselekményt elkövethettem volna a kártyával nem jöttek volna rá hogy én vagyok.
bocs az 2 más sztori miatt, csak arra akartam utalni, hogy bármennyire is zárt és védett a rendszerük a szolgáltatóknak azért néha csak-csak kikandikál a lóláb és látjuk, hogy akkora ordas nagy kupleráj van náluk amekkorát rajzolni sem lehet.
kérdző-sorstárs menj el a volt szolgáltatóhoz és borítsd az asztalt rájuk.
A Telekom a legbunkóbb cég.
Telekomos telefon, és kisszolgáltatós ADSL internet.
Jött egy levél hogy a netszolgáltató kivonul a piacról, a szolgáltatást átveszi a Telekom. Na, ez nekem nem kellett.
Tértivevényes levélben lemondtam a netet, ami meg is szünt. Személyesen voltam a Telekomnál, lemondtam a telefont, és a netre is rákérdeztem... Azt a választ kaptam hogy "így minden rendben". Kapok majd egy maradékszámlát, és ennyi.
Hát jött is a számla a maradékkal, és Internettel, 2 év hűséggel.
Bementem megint. Beszkennelték a tértivevényes levelet, és azt mondták hogy "így minden rendben". Már másnap felhívott valaki a Telekomtól, és üvöltözött velem a telefonba(!), hogy mégis hogy képzelem hogy lemondom a 2 éves szerződést. Mondom neki, mutassa meg azt a szerződést, én pedig megmutatom a lemondó levelet, amit nem mellesleg be is szkenneltek. "Ja, tényleg" - mondta, és lerakta a telefont.
Fél éven keresztül jöttek különféle számlák, különböző (hol kisebb, hol nagyobb) összegekről. Mindíg bevittem a Telekomhoz, ahol semmit nem találtak rólam. Nem voltam meg név-, ügyfélszám-, a számlán lévő azonosító szám szerint sem, de a számlák csak jöttek.
Fél év után az ügyintéző megunt, és a számlákat "leírta".
Közben azt hajtogatta hogy "Ne részletezzük hogy ez kinek a hibája!". Mondtam neki hogy csak nyugodtan részletezze, de nem tette meg... :)
Azóta csend van. Nelem meg örökre elment a kedvem a telekomtól... :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!