Lehetséges-e kivitelezni a való életben a Die Hard 4 ben bemutatott Tűzvésznek nevezet támadást amivel egész Amerikát leblokkolta a Hacker csapat?
Egyrészt, ez csak egy film...
Másrészt: ki tudja, hogy igazán megszállott hozzáértők mire képesek? Bár vannak mindenféle védelmi rendszerek-módszerek, de azt is emberek készítették, tehát lehet itt-ott olyan biztonsági rés, amire nem gondoltak.
És végül: elég sok olyan dolog volt már, ami először csak fantazmagóriának tűnt (akár egészen Vernéig visszamehetünk), aztán egyszerre csak valósággá vált, esetleg még túl is haladva a valamikor lehetetlennek tűnő dolgokat.
Egy kicsit nagyon :) elment a világ a számítógép irányába.
Ma már jóformán minden arról működik, ha van egy áramszünet, szinte megáll az élet a hivatalokban meg még sok helyen.
Nem mondom, hogy nem jó dolog a fejlődés, mert nagyon sok területen igazán jó segítség a számítógép.
Hogy csak egy példát mondjak: valamikor a 80-as években, ha egy hanganyagot meg kellett vágnom, az még valóban vágás volt. Mechanikusan, szalagos magnóval, ollóval! Egymás után fel kellett venni a részleteket, majd nagyon gondos munkával megkeresni az egyik snitt végét, megjelölni alkoholos filccel a szalag hátán, majd a következőnek ugyanígy az elején, aztán réz ollóval, hogy ne legyen az esetleg kicsit mágneses acél olló miatt koppanás a hangban, elvágni, majd speciális szalagragasztóval összeragasztani a szalagot. Még leírni is sok. Ma már egy ingyenes hangszerkesztő programmal egy nagyobb gyerek is percek alatt megvág egy olyan anyagot, amit anno órákig (napogig) szenvedtünk. De sorolhatnék még nagyon sok mindent, ami jó.
Viszont az, hogy ma már szinte minden programokon, számítógépeken múlik, egy hatalmas hibaforrás, akár katasztrófa lehetőségét is hordozza magában. Akár az említett filmben, ha nem is szóról-szóra ugyanúgy.
De persze ne legyünk pesszimisták, bízzunk bent, hogy akikre mindez van bízva, értik a dolgukat. Csak azt az egyet nem szabad elfelejteni, hogy ők is "emberből" vannak...
Ez így van de lehetne biztonságosabbá tenni ezeket a rendszereket is! Pl saját optikai hálózattal amit nem kötnék sehol az internethez egyedi protokollok alkalmazásával stb.
Mert őszintén szólva a mostani rendszer félelmetes és a katasztrófa lehetőségét hordozza magában csak szerencsére a filmben látott hacker csoport nem létezik vagyis szerencsére senki nem intézet támadást ezen rendszerek ellen! Egy netes újság cikknek nem hittem mert amit leírt abból kiderült számomra hogy menyire sebezhető is ez a rendszer bár azt bizonygatta a cikk hogy nem lehet zöld hullámot előidézni a közlekedési lámpáknál de ez sajnos nincs így és ez a felismerés félelmetes volt! Mint mérnök Informatikus kicsit elgondolkodtatónak tartom hogy nem gondolunk a biztonságra ezeket a rendszereket jobban is lehetne védeni hogy még véletlenül se tudják manipulálni ezen rendszereket!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!