A biztonsági kameráknál vissza lehet nézni amit pl februárban is felvett ?
A legtöbb rendszer beavatkozás nélkül maximum 1-2 hetet tárol (ennyi idő bőven elég, hogy kimentsenek egy-egy részletet, ha valami problémát jelentenek)
Hónapokra visszamenőleg már hiába jelentenének bármit is.
#5: Igen. De elég ritka az a jogos érdek, ami miatt 3 hónapig, vagy még régebbre vissza lehet nézni a felvételeket.
Kérdező: technikai akadálya, ha úgy van beállítva a rendszer, akkor nincs. De pont a jogi szabályozás miatt a legtöbben 2 hét körüli időtartamot adnak meg. Arra még rá lehet fogni, hogy jogos érdekből történt, de 3 hónapnál azt már nehezen magyarázná meg az ember, hogy azért tárolta a felvételeket, mert "mi van, ha valami hónapokkal később kiderül?" Amiben egyébként néha van is valami, van pár bűnügy, aminek a felgöngyölítését erősen segítette volna, ha nem törlik pár hét utána a biztonsági kamerák felvételeit, de a joggyakorlatban az erre való hivatkozást nem szokták megalapozottnak tekinteni.
A legtöbb helyen úgy vannak beállítva hogy amíg van hely a tároló egységen. Azaz a legrégebbieket törli ha elfogy a rendelkezésére álló hely.
Ez a kamerás cég emberei szerint olyan 2-3 hét szokott lenni általában, úgy rakják össze a rendszereket. De van hely ahol hónapokra is elég a tárhely mert úgy kérik.
Mivel mozgást rögzítenek valószínűleg lesz olyan ami csak néha rögzít, van amelyik egész nap.
- Senkit nem érdekel melyik jogszabály mit mond, nem fognak kimenni egyik céghez sem ellenőrizni ezt. Nincs is kinek, nincs olyan hivatal ami ezt ellenőrizné...
Mi adtunk le rendőrségnek 3 hónapnál régebbi anyagot is amikor kérték és örültek nagyon hogy megvolt, nemhogy ilyesmibe kötöttek volna bele :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!