Horgászat közben nem sajnáljátok a halat?

Én csak az értelmetlenül elpusztított halakat sajnálom, például egy kishalat, amit csalihalként használtam, de a nap végén (kapástalanság után) leszedem a horogról, és tudom, hogy sebesüléseit nem éli túl. Ekkor inkább egy roppantással megölöm, hogy ne kelljen még 2 napot végigkínlódnia. De a konyhára szánt megfogott halakat nem sajnálom, mert ez a természet rendje. Ő sem sajnálna engem, ha történetesen én egy szúnyoglárva lennék...

A felesleges és embertelen kínzást elítélem, és nem gyakorlom. Értem ezalatt a horog durva kitépését a hal szájából, vagy a megtartani nem kívánt "szemét"-nek titulált halak bozótba dobását, vagy 3 méteres ívben történő vízbe "visszadobását", vagy éppenséggel a megtartani való halak kínzással felérő tárolását a zsákszerű haltartó hálóban, vagy a szájbilincsen harmadmagával osztozó kitekeredett állkapcsú, végigszakadt pofájú csukákat, a hazaúton a vödörben víz nélkül vergődő 20 keszeg megfullasztását, vagy az élve megkezdett halpucolást. Sajnos sokan vannak, akik ezekre a dolgokra ügyet sem vetnek, azzal magyarázva az egészet, hogy a halnak úgyis mindegy.

Másrészt viszont meg vagyok arról győződve, hogy a halak a fájdalmat teljesen másképp érzik, vagy tudatosítják magukban, mint a fejlettebb idegrendszerű élőlények.

Akassz egy 800 kilós bivaly orrába egy karikát, és egy 8 éves gyerek elhúzza egy darab kötéllel. Nem ellenkezik, mert az fájdalommal járna. A hal evvel ellentétben teljes erőbedobással húzza a "kötelet" a szabadulás érdekében. Tenné-e ezt, ha a horog valóban úgy fájna neki? Vagy például, fogtam már csukát is, harcsát is olyat, aminek a szájüregében ott virított a korábban beleszakadt horog. Mindkét esetben friss, 1-2 napos lehetett csupán a piercing! És mégis ettek!

Minden állat, a hal is megérdemli, hogy élőlényként bánjanak vele, tiszteletet megadva neki. De én magam sem restellek prédaként bánni velük, ha a ragadozó érdekeim úgy kívánják.