Szeretnék megtanulni úszni van rá esélyem? 35éves vagyok. Lehetőleg olyan helyen ahol nem égek be.
Sokan vannak még így.
Strand teljesen jó, nagy eséllyel nem fulladsz meg.
Van aki tanítson?
Egyáltalán nem égő, ha valaki nem tud úszni (vagy bármit csinálni), és tesz érte, hogy megtanuljon! Ezt minden sportember tudja, a többiekkel meg kár foglalkozni.
Ahol biztonságban és jól érzed magad, oda menj tanulgatni! A technikákat egy oktató, vagy úszni tudó ismerős megmutathatja, segít, utána már csak gyakorolni kell:)
én eddig 2 szer tanultam meg úszni, 2 szer is felejtettem el. Most nyár elején mentünk strandolni a kedvesemmel, és ahogy mentem a medencébe, halálfélelmem lett. Megpróbáltam úszni, majd megfulladtam, na azóta nem kísérlezek vele. Bár párom és a faterja cukkolt vele, de nemszámít! :) Ha elszántad magad, kit érdekel, hogy ki lát meg? A vízben úgyis csak a fejed van ki. Meg amúgyis, ha más 50 évesen jár egyetemre, akkor TE bőven megtanulhatsz úszni!
Kitartást hozzá, és sok szerencsét!
Budán, a Városmajor utcai uszodában van Felnőtt úszásoktatás. :)Bemásolom az infót
Buborék úszóiskola
FELNŐTTEKNEK:
19,00-19,45 óra között tartunk oktatást felnőtteknek négy hetes turnusokban 8 alkalmas bérlet H-SZ csoport
Az úszás díja: 10.500 Ft/8 alkalom/4 hét
8.000 Ft/5 alkalom/ hét
alkalmi jegy: 2.000 Ft
1122 Budapest, Városmajor u. 29/b
Telefon: 06-1-212-29-45
Mobil: 06-20-328-9132, 06-70-370-5903
buborek.uszoiskola@gmail.com
Sok sikert!!!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!