Kezdőoldal » Sport, mozgás » Vizi sportok » Legyőzhető lenne a víztől...

Legyőzhető lenne a víztől való félelmem?

Figyelt kérdés

Már 5 évesen tudtam úszni mindenféle úszásnemben (mamámmal minden nyáron,mindennap strandon voltunk).

7 évesen beírattak úszásra, kb 2-3 évig jártam, nekik nyilván az volt a tervük,hogy hátha viszem valamire mint sportoló, de annyira nem érdekelt az úszás.

Mindenesetre mindig is jó úszó voltam.

Aztán 18 évesen egy bányatóban fürödtünk, átakartuk úszni, de nekem a felénél begörcsölt a lábam egy hideg áramlat után, így szóltam a többieknek,hogy visszafordulok.

Elindultam vissza nagyjából 600-700 méterről.

A görcsölés egyre erősebb lett, alig bírtam haladni, a lábamat szinte nem is használtam, és még vagy 200-300 méter volt hátra mikor teljes pánik lett úrrá rajtam, sehol nem volt a közelemben segítség.

Totális halálfélelem fogott el, főleg,hogy a bányatavak sajátossága,hogy a part közelében sem mindig ér le az ember lába, és pont olyan részen ugrottunk be ahol mély volt a víz.

Már nagyon közel voltam a parthoz, de egyszerűen nem bírtam tovább, minden erőm elfogyott, és kb. elfogadtam hogy vége, ennyi volt.

A fejem felé emeltem a kezem, hogy még hátha majd az kilátszódik, és valaki észrevesz, és azzal alámerültem....volna, de hála istennek épphogy leért a lábam ott.

Kisétáltam a vízből, úgy vert a szívem, mintha kiakarna ugrani, alig kaptam levegőt is.

Sem azóta sem előtte nem éreztem magam ennyire közel a halálhoz.


Ez az alkalom óta rettegek a víztől, főleg a tavaktól, szabad vizektől.

Úszni természetesen továbbra is tudok, de ahogy távolodok a parttól olyan mellkasi nyomás/pánik kezd úrrá lenni rajtam,hogy nem tudok messze menni.

Magától a gondolatától.Ha pl. egy csónak kísérne akkor szerintem a Balatont is áttudnám úszni.A lényeg,hogy legyen valami ami kiment.

Tehát a part közelében nagyon szuperül elvagyok, akkor is ha nem ér le a lábam, de nagyobb távokat nem tudok úszni.

Azóta a legnagyobb félelmem a vízbe fulladás, bármilyen halálnemet választanék, de fulladni soha nem akarok.

Viszont azért vágyok rá,hogy nagyobb távokat megtegyek úszva, mikor a barátaimmal elmegyünk valahová akkor is ők mennek ide-oda labdáznak a tó "közepén" én meg tényleg nem merek messzire menni, és ez tök kellemetlen.

Le lehet ezt a félelmet győzni valahogyan?Élt már át valaki hasonlót?



2020. júl. 13. 17:06
 1/8 anonim válasza:
100%
Én ugyanígy félek a víztől, viszont nem történt velem hasonló, mivel a félelem miatt úszni is alig tudok, mély vízben nem is voltam soha. Követem a témát.
2020. júl. 13. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%

Ne egyedül, hanem másokkal menj úszni együtt mélyebb vízbe, akik tudnak segíteni, ha gond lenne. Hátha ez segít legyőzni a félelmed. Vagy, ahogy írtad, menjenek melletted csónakkal.

Kicsit felelőtlenség volt a többiektől, h magadra hagytak, amikor begörcsölt a lábad. Ilyenkor én mindig a hátamra fekszem a vízen és akkor fenn tudok maradni.

2020. júl. 13. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:

Tudták, hogy viszonylag jó úszó vagyok, és csak annyit mondtam nekik,hogy visszafordulok.(azt nem hogy miért)

Akkor azért még volt büszkeség, hogy nehogy már majd valaki engem mentsen ki.Nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége.

2020. júl. 13. 20:44
 4/8 anonim ***** válasza:
100%
Szia! Két dolog merült fel bennem. 1, bármilyen félmet le lehet győzni, viszont általános recept nincsen rá, ezt magaddal kell megvívnod. Próbálkozz azzal, hogy valaki kísérje csónakon az hátha segít. Említetted a Balaton átúszást, medencében ráedzve megpróbálkozhatnál vele, ott végig csónakok és hajók állnak majd melletted ha gond van te is oda tudsz menni, de ők is odamennek. 2, írtad, hogy jártál úszni, nekünk mint "versenyszerű" úszóknak rengetegszer kellet úgy úsznunk, hogy összekötötték a lábunkat, vagy a kezünket a hátunk mögött, ezek szerint ti ilyet nem csináltatok, ezzel is próbálkozhatsz hogy megnyugtasd magad, kitudnál úgy is jönni ha begörcsölnél.
2020. aug. 11. 06:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

Hasonló esetet éltem át. Nem tó, hanem folyó volt, és a mederből

pár nappal azelőtt sódert, kavicsot szedtek ki, az eredeti 1 - 1,5 méter mélység helyett 2 méter, vagy még mélyebb lett (Én ezt nem tudtam). Pár honappal azelőtt tanultam meg úszni. Egyedül mentem fürödni, senki sem volt a folyónak azon a részén. Ahol bementem a vizbe, ott sekély volt.

De a viz hamar a mély szakaszba sodort, az aljat nem értem el, de a felszinre sem tudtam feljönni. Tudtam, senki sincs a környéken, pánikba estem, több száj vizet nyeltem, sokat a tüdömbe szivtam. Akkor elveszitettem az eszméletem.

És amikor magamhoz tértem, egy 2 évvel nagyobb iskolatársam pofozgatott, majd hasra forditott, és a csipömet felemelte, hogy kifolyon a viz.

A 15 éves koromhoz eléggé nagy sokk volt, nem lett viziszonyom és

utána még sokat jártam a folyora.

2020. okt. 15. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim válasza:
#5 Ez nagyon durva... Nagy szerencséd volt... Mennyi ideig voltál eszmeletlen?mennyi idő után húztak ki?
2020. dec. 12. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%

Hát igen,ez a szerencse, nem az ötöslotton a főnyereményt megnyerni. Nem

tudom, menyyi ideig voltam eszméletlen, arra emlékszem, egy nagy, végtelenbe nyúló zöld réten voltam, a folyó tulsó partján, és senki a

környéken. Azt éreztem, hogy elöre esek, és tudatában vagyok, senki nincs aki segithetne, feladtam a küzdelmet. A fiu, aki kimentett, elmondta,

ammikor meglátott, akkor dobott fel a viz, szerinte kiáltottam, de csak értelmetlen hangokat. A parton szaladnia kellett, hogy a közelembe tudjon beugorni a vizbe. Nem tujdom , menn yi időbed telt, amig kiemelt a viz fölé.

2020. dec. 13. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
100%
Ne magad próbáld megoldani a problémád, fordulj egy szakemberhez (pszichológus) és sokkal egyszerűbben segít megoldani a helyzetet, mint ahogy azt gondolnád.
2021. máj. 26. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!