Váltsak vagy ne? (Sürgős, többi lent)
Nos, az van, hogy versenyszerűen teniszezek immár 4 éve. Nagyon jól ment a 3. évig, a 4. évben, vagyis idén azonban úgy éreztem, hogy az edzőm nem tud újat tanítani már. Mondtam neki, hogy álljunk rá jobban pl. a szervára, de nemet mondott, ugyanis ő tudja h mi a sorrend. Egy éve semmit nem fejlődök mellette, az előző 3 évben sorozatba nyertem a versenyeket, vagy legalábbis minden versenyen dobogós voltam! Az edzőm kb fél éve, folyamatosan b*szogat, ha ütök egy jót, azt mondja lehetne jobb is, míg a másik gyereknek, akivel edzek, azt mondja, hogy kiváló. Folyamatosan bunkó, nem szól ide, ha elmarad az edzés, amikor odaérek a pályára akkor közlik velem. És ez rendszeres. Mindenbe beleköt, amibe csak lehet, míg a másik embert szinte szenté avatja, pedig fele annyira sem jó.
Ahol teniszezek, ott van még egy edző, ahhoz szeretnék átmenni, azonban tartok attól egy kicsit, hogy így minden nap látni fogom a régi edzőmet, és hogy akkor majd hogy fog reagálni, meg minden... és ha váltok, akkor azt hogy közöljem az edzőmmel?
Lécci normális válaszokatírjatok. :) Előre is köszi.!
szerintem légy korrekt.
állj oda és mond h váltani szeretnél. annyit megtehetsz elötte h kipuhatolod, hogy egyáltalán átvesz e a másik edző.
mivel egy helyen dolgoznak, elképzelhető h köztük is megvannak az etikai szabályok. aztán nehogy két pad közé pottyanj :)
Rendben, én is gondoltam már erre. :)
Köszi a választ.! :))
Szerintem előbb kérdezd meg a másik edzőt hogy átvesz-e.
Ha átvesz akk szólj a másik edződnek és ha kérdezi hogy miért váltasz akkor legyél vele őszinte és mond meg neki hogy eleged van a bunkóságából (csak egy kicsit finomabban).
Sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!