Rabb Krisztián vívását látva, miért nem ő indult egyéniben valaki helyett?
Semmit nem jelent, hogy ma ő vívott a legjobban. Valószínűleg a többiek eddig jobbak voltak nála. A világranglistás helyezése alapján ő a 4. legjobb magyar. A nevezést jóval korábban le kellett adni.
Reméljük ezt a jó vívását megtartja az esti döntőben is.
Gondolom neki nincs akkora arca, hogy ki tudta volna magának harcolni az indulási jogot a szövetségtől.
Ebben az interjúban is látszik, hogy még nagyon szerény.
Valószínűleg a fiatalabb kora miatt.
A hazai vívók ranglistáján egyébként nem a 4., hanem a 3. volt az olimpia előtt, azt hiszem Gémesit előzve. Szóval ha a három legjobbat neveztük volna egyéniben, akkor igazság szerint neki kellett volna lennie az egyiknek, és a csapatban is lehetett volna ő az alapember.
Mindegy igazából, ő a jövő nagy tehetsége, lesz még lehetősége bőven. Az viszont nagyon helyes, hogy az edző tesó által nyomott, 21. helyen lévő Decsi helyett ő lett a csapat tartaléka. Már az EB-n is kiemelkedő volt a csapatban, Decsi pedig nem tudott volna érdemben hozzátenni a csapat eredményéhez, ma már nem elég jó hozzá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!