A teljesítményünket korlátoló tényezők csak a fejünkben léteznek?










"A teljesítményünket korlátoló tényezők csak a fejünkben léteznek?"
Nem. Vannak pszihikai gátak, de nyilván senki sem fog 300km/h-val futni, vagy 1 tonnát fekvenyomni, ezeknek ugyanis nem szellemi hanem fizikiai / biológiai korlátai vannak.





Így van, is-is. Én biciklizem, nem versenyszerűen, de sokat. Nagyon látszik, hogy a kedvem mennyire befolyásolja, hogy milyen gyorsan tudok felhajtani mondjuk egy emelkedőn. Az egyik pillanatban semmi kedvem hozzá és alig bírom, azon gondolkozom, hogy biztos keveset ettem vagy már elfáradtam és ennyi volt mára, aztán a következőben eszembe jut valami, ami motivál, és magamhoz képest is gyorsan sikerül felhajtani.
De ettől még vannak határok, itt inkább csak arról van szó, hogy az adott helyzetben ki tudom-e hozni magamból maximumot.















Ilyen gátak a mentálisak, ahogy írták, illetve a fájdalom vagy feszülés az érrendszerben, inakban, izmokban, idegekben, amit szintén érzel.
Úgy képzeld el a szervezeted, mint egy dízeles autót mondjuk, ami 2400-3400 fordulat/percen adja le a leghatékonyabban és legbiztonságosabban a nyomatékát, de 3400 felett leszabályoz a rendszer, mert egyrészt a motor megközelíti konstrukciója korlátait (sérülésveszély) valamint az anyag energiává alakulása kevésbé hatékony. Chiptuninggal tovább tudod húzni a teljesítményt, azomban egységnyi üzemanyagért mondjuk csak fele annyi teljesítményt kapsz, valamint kockáztatod, hogy felszínre kerül, a te motorodban mely a leggyengébb láncszem és valami bezony elszáll. A szervezeted chiptuningjának szerepét az adrenalin látja el, mely a szervezeted jelzéseit, aminek alapján a teljesítményed a határértékeid közelében leszabályozza kiiktatja vagy süketté tesz rájuk. Az eredmény lehet legendás hőstettől kezdve az agyvérzésen át a szalagszakadáson, ficamon, csonttörésen keresztül az izomleválláson át a halálig bármi...egyéni konstrukciódtól függ.
32/f





A világ legerősebb emberei is messze elmaradnak az állatoktól
Én inkább az erőt választottam volna mint ezt
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!