Sportolók, focisták, edzők! Az, hogy minden gól után oda kell rohanni ölelkezni és gratulálni a társnak, az ösztönös, vagy parancsba adott?

Engem kicsit mindig lenyűgöztek a profi csapatjátékosok egymás közötti összetartásai. Én soha nem voltam csapatjátékos, és eléggé rideg ember is vagyok, tartózkodó, soha nem tudnék odamenni ölelkezni, meg paskolgatni a focista társaimhoz, már ha focista lennék. Profi ligákban, még a legnagyképűbb, legönzőbb, legnegatívabb kisugárzású focisták is bőszen odamennek gratulálni, ha valamelyik csapattársuk gólt lő, gondolok itt Ibrára, Balotellire, vagy még náluk is hidegebbnek tűnő focistákra. Ezt a fajta gratulálást az edző parancsolja meg, vagy ez olyan szinten ösztönből fakad, hogy egy csapatjáték másként el sem képzelhető? Például, hiába lenne egy csapatnak 11 istenszerű játékosa, ha nincs meg ez a fajta ösztönös összetartás, akkor nem tudnának sikereket elérni? Eleve, nem is igazolnának le visszahúzódó, rideg játékosokat, függetlenül attól, hogy milyen szinten játszanak egyénileg? Ez mindig is érdekelt... Mert attól tartok, hiába lennék én a világ legjobb játékosa, mivel nincs bennem ez az összetartozási ösztön, soha nem lehetnék sikeres...