Rosicky komolyan visszakönyörögte magát az Arsenalba?
Edzéslehetőséget sokszor adnak szerződéssel nem rendelkező játékosnak. Gera is sokszor edzett a Fradinál, amikor éppen Angliában még nem volt edzés.
Rosicky azért lehúzott ott pár évet, hogy ne küldjék csak úgy el.
Mert akkor szerinted hová kellett volna mennie? Máshol is folyamatosan megsérült volna. Ha épp nem volt sérült, ami marha ritka volt, akkor meg a padon vagy a lelátón gubbasztott, hát nem sok értelme volt szerintem az ő karrierjének, persze nem ő a hibás de akkor is.
Tavaly el szeretett volna menni, de megakarták tartani és ígérgették neki, hogy akkor játszhat rendszeresen csak írja alá a szerződést és amilyen ostoba volt, aláírta, aztán utána már nem is játszott, csak a padon volt. Lehet nem tavaly volt ez hanem tavalyelőtt, vagy 2015 telén, tehát itt hosszabbítottak vele 2016-ig, aztán megsérült egy fél évre, 2016 telén visszatérhetett, de 20 perc után megint megsérült egy fél évre, az EB-re pont visszatérhetett. Na így már nem volt rá szükségük, pedig ekkor Rosicky szeretett volna maradni (érdekes egy ember lehet), de nem hosszabbítottak vele. Többször elmondta, hogy maradt volna még. Az EB-n a második meccsen megsérült, de a csehek nem jutottak tovább tehát lényegtelen, de akkor is. 2012-ben úgy volt, hogy otthagyja a válogatottat, miután az ottani EB-n is megsérült legalább fél évre, de mégsem hagyta ott, na ez az ami érdekes. Folyamatos sérülések és a válogatottban is ott volt mindig, amikor nem volt sérült. (Ő mikor nem volt az?)
Ha egy kicsit visszamegyünk az időben 2008-09-re akkor már a pályafutása is veszélyben volt, úgy megsérült, másfél évet hagyott ki, ebbe beleesett a 2008-as EB is.
Folyamatosan a lelki meg mittomén milyen problémáiról lehetett olvasni, emiatt megint kiszorult a kispadra. Érdekes játékos az biztos, érdekelnek a részletek, ezért mindig olvasgatok róla. Nekem soha nem volt a kedvencem, amin nem is csodálkozom, de igazából engem csak az érdekel, hogy mi zajlott le benne, miért és hogyan. Ha játszana egy meccsen, nem hiszem hogy rávenném magam, hogy megnézzem, mert engem nem ez érdekel. Elég furcsa ez az egész, több cikk megjelent, hogy ő egy peches szerencsétlen játékos, azért valamennyire sajnálom szegényt.
A mostani EB-n normál esetben nem lett volna ott mindössze húsz perc után, de mégis behívták, pedig tudták nagyon jól hogy nagy a kockázata annak, hogy ismét megsérül és így is történt. Ennek a miértjére is kíváncsi lennék, hogy mire fel. Más a helyében már évekkel ezelőtt visszavonult volna, de ő mindig visszatért.
Van egy testvére, aki szintén focista volt de 29 évesen ő abbahagyta mert ő is folyamatosan megsérült.
Nincs vele semmi bajom, egyszerűen érdekel ez a téma, olvasgatok régebbi cikkeket is és elemezgetek úgy magamban.
Többször bántották a szurkolók hogy miért van mindig itt, mert folyton sérült, inkább a külföldi szurkolókra gondolok, a csehek meg azért vannak rá kiakadva, mert nem énekli a himnuszt. Emiatt minden közösségi oldalról törölte magát, egyedül a facebook oldala maradt meg ahová már egy éve nem néz fel, ott is akadnak mocskolódó üzenetek.
Az ő karrierjének már régesrég vége, ez nem nevezhető pályafutásnak szerintem, többet volt sérült mint amennyit a pályán volt. És jól mondott, lehetett volna neki normális pályafutása de a sérülések ezt nem engedték. Többen mondták már neki, hogy inkább hagyja abba, mert csak vergődik évek óta, és tényleg.
Mikor volt az a hosszabb sérülése, a 2008-as onnantól kezdve egyre lejjebb süllyed, már ott történt neki egy nagy reccs. Voltak jobb időszakai is, de nagyon ingadozott, ezért került ki a kezdőcsapatból. Úgy 2012-ig ez így volt, aztán akkor megint volt egy sérülése megint egy reccs, na ez már mélyebb volt, itt ért véget szerintem az ő pályafutása. A kezdőcsapat közelébe se fért már, aztán hisztizett is, hogy miért csinálják ezt vele, ő elakar menni stb. Najó nem pofázok ennyit, ha valakit érdekel, akkor írjon és akkor beszélgetek vele róla.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!