Meglehet óvni ezt a meccset?
Nb3as Női kézimeccs.
1 bíró volt (másik állítólag lebetegedett), aki ráadásul a hazai csapat pályája mellett lakik. :D / abszolult elfogult! /
14 hetest fújt a hazainak, kb. 5öt a vendégnek, és egyáltalán nemvoltak durvábbak a vendégek.
3 játékosnak nemvolt beírva az igazolás száma.
a bíró nem írta alá a jkv.-t.
sztem óvási alap...
azért, ahogyan bíráskodott, az egyes ítéleteiért biztosan nem. Azért max panaszt lehet tenni, amiből aztán kijöhet, hogy valami büntetést kap, de az eredményt nem fogják módosítani ezért.
A formai hibákkal már lehet próbálkozni, azt teljesen objektívan el lehet dönteni, hogy volt-e ilyen szabálysértés, vagy sem.
Fociban már több olyan esetet láttam, hogy formai okokra hivatkozva fellebbeztek (az egyik játékosnak nem voltak rendben a papírjai, egyszerre többen voltak a pályán a megengedettnél, a bíró nem adott pirosat a második sárga után, ilyenek), olyan is volt, hogy emiatt elvettek győztes meccseket a vétkes csapattól.
ez egy meccs.
a hazaiaknál az a 3 játékos valszeg hamisan játszott.
név volt, de igazolás szám nem a nevük mellett A JEGYZŐKÖNYVBEN. :O
Megye1es(!) felnőtt fociban, azért óvták meg az egyik meccsünket, mert az egyik játékosunk nem töltötte le a kétmecces eltiltását.
(1 meccset lehúzott, meg volt egy játék nélkül megkapott 3 pontunk, mert nemjött el az ellenfél, és mi azt hittük így levan tudva.) DE nem!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!