Szerinted melyik a jobb? A Real Madrid vagy a Barcelona?
A Barcának az a szerencséje hogy nem büntetik a fociban a passzív játékot. Ha előre nem tudnak menni, akkor Puyol és Piqué 5 percig is elpasszolgat hátul, őket nem zavarja. Egy ilyen csapat ellen nyilván más taktika kell, mint egy nyílt sisakosan küzdő ellen.
Én pici korom óta Real drukker vagyok, de a Barca eddig jobb volt. Meglátjuk idén mi lesz.
A Barca amit játszik, az egy undorító, defenzív futball! Mi a taktikájuk? Passzolgassunk el hátul, passzoljuk oda Xavinak és majd ő indítja Villát vagy Messit és majd ők belövik. Körülbelül ennyi. A Real mit csinál? Ha kell akkor 7-8 ember támad, ha kell akkor pedig CR7 is a saját 16-osánál védekezik. (Mert volt ilyen a tavalyi szezonban szépszámmal.) Arról, hogy a Realnak át kell alakítania a játékát, hogy a Barca vetélytársa lehessen meg az a véleményem, hogy itt mutatkozik meg, hogy jobb csapat. A Barca mit tud? Csak a saját iskolajátékszerű fociját tudja játszani, a Real pedig képes átalakítani a mentalitását és másfajta focit játszani, ha arra van szükség. Amit CR7-tel művelnek a pályán az egyenesen botrányos!! Zágrábban is véres lábbal jött le a pályáról, a bíró olyanért még csak nem is fújt szabadrúgást sem, semmit amiért Pepe kiállítást kapott az egyik Classicón, ráadásul Pepe el se érte Alves lábát, CR7 bokája viszont véres volt. Volt szerencsém élőben látni. A bírók védik a Barcát nagyon, szemmel láthatóan a Real ellen dolgozik még az UEFA is, amit Platiniék művelnek az legalább annyira szánalmas mint a Barca "álomfocija." És akkor persze csodálkozni kell, ha oda-oda lépegetnek a Real játékosai, lásd Marcelo vagy Pepe. Remélem azért, hogy a Barca majd lebukik, mint a Juvé, mert ami itt megy, az minden csak nem korrekt foci. Már minden rendszer korrupt. Platinit kéne leváltani minél hamarabb. Jaa, és persze még Ronaldo kap büntetést, mert megmondta, hogy milyen sz*r volt a Zágrábban a bíró. Igaza van. Őt nem védik, viszont Messit meg sem lehet közelíteni 2 méteres körzetben, mert elesik és akkor az már szabadrúgás. Szánalmas a Barca úgy ahogy van, és egy nagyrészt Guardiola érdeme.
Visszatérve a Barca "álomfocijára". Amit a Brazilok csináltak a 94-2004es időszakban. Na az volt az álomfoci, a technikás futball, ahol még Ceni is leállt cselezni a kapuja előterében és 2 passzból az ellenfél kapujánál voltak. Nem ez a Barca-foci. Undorító 1 játék.
Jelen pillanatban a Barcelona. De a Real idén beérheti, nagyon összerázódott a csapat.
Indokot nem írok, az elmúlt évek beszélnek helyettem.:)
Realos vélemény: Real a jobb
Barcás vélemény: Barca a jobb
Én véleményem: Régebben a Real az elmúlt években a Barca,ebben az évben meg a Madrid,de csak Mourinho miatt
Egyikse...Manchester a legjobb:)
De ebben az evben sztem a Reklam Margit elveri a Katalanyokat...es, ahogy az elozo irta, csakis Mourinho miatt.
Azért látszik hogy irigyek a real drukkerek :)
Barca a király , és már 6éve nekik szurkolok , vagyis én nem vagyok divat drukker ..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!