Azért kaptuk mi a 2026-os BL-döntő megrendezését, mert más balek nem jelentkezett?
Most találtál egy negatív példát, aztán azzal jössz, hogy mi lesz, ha......?
Akkor ennyi erővel ne ülj autóba, mert lehet összetörnek vagy ne menj ki az utcára, mert koszos lesz az új cipőd.
Amúgy imádom, hogy a foci szurkolókat csak a verekedéssel tudják azonosítani. Előfordul, de nem általános. Te meg ülj a számítógép előtt és inkább ott kockulj!
Talán azért kaptuk mi, mert mi még soha nem rendeztünk BL döntőt. A negatív írkálgatás helyett nézz utána, hogy eddig kik voltak rendezők és milyen feltételeknek kell megfelelni.
Közlekedési,szállás, stb.... 70.000 embert el is kell rakni valahova.
#8 Nyilván számít, hogy az EL döntőt különösebb botrány nélkül bonyolítottuk le. Az is, hogy mi még nem rendeztünk BL döntőt, bővüljön a kör!
Ugyanakkor az is tény, hogy a 2 eseményre valóban csak 2 jelentkező akadt.
#6 Egyszer a tévében láttam egy Csehország-Kanada jéghoki meccset. A játékosok a jégen ököllel ütötték egymást, a cseh és kanadai zászlót az arcukra festett drukkerek békésen söröztek (igen, szeszesitalt ittak) egymás mellett. Más európai nemzetközi sporteseményen csak akkor van verekedés, ha a két ország/nép amúgy is rossz viszonyban van egymással, pl. szerb/horvát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!