Mit tippeltek, ki nyeri a női VB-t?
Nem vagyok járatos a női fociban, így nem tippelek semmit.
A spanyoloknak szurkolok, de nem hiszem, hogy tudnának nyerni.
#5: „azt hiszem erre nem sokan számítottak...”
Pedig de! A svédek 2016-ban is ugyanígy küldték haza az amcsikat az olimpiáról, a jelenlegi kerettagok kb. fele azon a meccsen is játszott. Meg hát kinek van esélye kiejteni a világranglista elsőjét ha nem egy másik dobogósnak?
#7: Igen, nálam egyébként a svédek a titkos favortitok: Női csapathoz képest jól védekeznek, erősek kapus poszton és kiváló pontrúgók, remekül használják ki a magassági fölényüket.
A másik oldalon ugy ott voltak a nyilatkozatok hogy: "Ez talán minden idők legerősebb amerikai válogatottja", az USA még sosem végzett harmadiknál rosszabb helyen a VB-k történetében... A meccs maga is jelentős USA fölényt mutatott, bár ez nyilván a svéd taktika is eredményezte.
Látom a trollok is megérkeztek, szeritem Moldova fan barátunk nyomott rá a németekre majd egy héttel azután, miután már kiestek. :)
#8
Na szerencsére a mai nappal kiszóródtak a lelkes "feltörekvő" válogatottak, mostantól kizárólag nagyágyúk fognak egymás ellen játszani. Oké hogy Kolumbia talán egy kicsit kilóg lefelé, de ha azt hozzák amit a németek ellen mutattak, akkor az angolokra újabb 120 perces szenvedés várhat.
Ami még a svédeket illeti, a fogadóirodák a formába lendült japánokat látják esélyesnek, én viszont hasonlóan "taktikus" meccsre számítok tőlük mint amivel az USA-t is búcsúztatták.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!