Szerintetek megéri ez a kerékpár?
Szeretnék belekóstolni az MTB világába, viszont max 150 ezer forintot tudnék rászánni a bringára. Ezt a GT-t szemeltem ki több napos keresgélés után. Szerintetek megérné, illetve ti milyet javasolnátok?
Lazább dombozgatásokra, hosszabb erdei és hegyi túrákra használnám főként.
Ha tetszik, nyugodtan vegyél ilyet. Nem kapsz csodát ennyiért sajnos, de össze tudtok reszelődni és kóstolónak ez is jó. A gyári márkás cuccait és a Suntour kacatokat tekintsd úgy, hogy próbatermék, amit később cserélni kell. A Promax fékekről nem tudok nyilatkozni. A hidraulikát kényes flancnak tartom a kezdőknél, amit nehéz manapság elkerülni sajna. Majd küzdesz a levegősödéssel, karbantartással, fölöslegesen. De remélem, jól fognak majd és finoman tudod adagolni, hogy ne dobjon le, hegyről lefelé. Az Alivio/Altus váltás sem a legjobb, de magad is rájössz, mit bír, azon a terepen, ahol majd hajtod. Ha nem gátol, akkor szuper, de hegynek fel, gyökerek és kövek között hamar utálni fogod, ha nem pattog az áttétel a megfelelő helyre vagy ha a váltókanaladat letépi egy szikladarab. :) (És nyugi, ehhez nem kell keménykedni, ez a terep...)
Amit le fogsz zúzni a papírforma szerint: felnik, teló, hajtómű. Kb. ebben a sorrendben. Túrázásra a hegyen nem gáz, kapaszkodni szerintem a 27.5 jobb választás, lejönni meg a 29-es. Persze ha vagy legalább 180-185 centi, akkor legyen szóban a 29er, ha nem, akkor mindenképp 27.5-öt javasolnék.
Minden esetre, ha ezzel kezdesz és közben tudsz spórolni, akkor elég jól indulsz neki. A következő telódat már 70-80e Ft-nál kezdd keresni, igény szerint, keréknek egész konkrétan javaslok egy Fulcrum Red Power-t, mint elérhető árért jó vételt (100 kilós tömeggel azért gondolkodj előtte, az már határeset lenne). Hajtásból szintén 50e táján nézelődj, preferrált márkából. Keress valami merevebbet, sokat dob az erőátvitelen és a hajtásélményen.
Kb. ennyi. Kezdésnek gondolom elég. :)
Köszönöm szépen!
Egyébként azt mondod, hogy nem a legjobb a hidraulikus tárcsafék?
1-es vagyok. És azt mondom, hogy a hidraulikus fékrendszer egy olyan költség, amit adott esetben vagy kifizetődik, vagy ráfizetődik. A hidraulika-folyadék cseréje, a csőrendszer elvezetésének biztonságossága, szerelhetősége, légtelenítés, stb. A legtöbbel találkozol vagy legalábbis kockázati mérlegelésnél előkerül. "Kényes", így fogalmaznám meg, megint csak. Az nem baj, de érdemes tudni, hogy a hanyag gazdának komoly bajokat is tud csinálni. Ezzel szemben a mechanikus tárcsa szerelhető a bokorban is, kisebb eséllyel dobja el magát 0 fékerőre egy menet közepén, adagolható és erős marad.
Egy kezdőnek szerintem fölösleges pazarlás e fölé menni, sokaknak egy rendes V-fék is elég lehetne. De nyilván, ha a gépen már rajta van, nem dobod le. Csak ne legyen feltétlen preferencia. Főleg ne legyen veszélyes, értem ez alatt, hogy netán valami förmedvényt szerelnek fel, te még örülsz is, hogy "hidraulikus", aztán folyton vacakol.
Gondolj arra, hogy viszonylag kis pénzből szeretnél mindent. HA nem pénzben, akkor másban lesz ára. Vagy kipótolod tudással és saját technikásságoddal a géped hiányosságait, vagy reménykedsz, hogy annyira nem olcsósítottak agyon valamit, hogy baj legyen belőle. (Nekem ilyenkor mindig a 100 Ft/kg-os kenyerek jutnak eszembe, amit a Tecsós pék nem lopott el magának, mert annyira szarból készítették.) Ne aggódj, ajándékba semmit nem kapsz. A lényeg, hogy olyanon spórolj, amit nem fogsz hiányolni. A hidraulika neked pont ez lesz, véleményem szerint.
Örök hálám, most már neked (is) köszönhetően kicsit másképp kezdem el szemlélni a felszereltséget.
Utolsó kérdésem nekem is mára, és bocsánat, ha kissé tudatlannak tűnök:
egy vásárlási tanácsadó írás szerint a hajtókar és a csapágyak illetve a kormánymű és a váz minősége számít kezdésre szánt mtb-nél főként, mert azok később nehezen cserélhetőjk. A kérdésem, hogy honnan kezdődik az elfogadható szint ezen alkatrészek esetében (hajtómű, kormánycsapágy....) márkákban kifejezve?
A kezdő bringádban ne is nézz ilyeneket, mert nem fog beleférni értelmes. Ahogy mondtam, majd veszed, ha érdemes. Szóval most a már vállalhatót próbálom neked bemutatni, nem az elvárható szintet.
A kormánycsapágyat picit furcsállom, ugyanis az "olcsó". Egy XTR hajtóműhöz vagy egy csúcs váz árához képest mindenképp. Ráadásul csapágy, kopó alkatrész. Szóval hagyd a fenébe, lesz benne valamilyen, majd ha szervizelés mellett kotyog, sistereg, akármi, lesz időd fejlesztést keresni. Használati vélemények alapján vásárolod majd a jobbat. A kormánycsapágy cseréje nem ördöngősség, van, aki otthon is megoldja, de egy rendes szervízben pikk-pakk elintézik majd.
Hajtóműből én talán azt javasolnám, hogy keress ISIS/Octalink tengelyeset. Azért, mert igénytelenebb, olcsóbb, de bőven jó lesz kezdésnek, sőt. Az más kérdés, hogy már nem sok gépet adnak ilyennel, mindenhol integrált tengelyeset csinálnak. Mondom, próbálj keveset költeni rá, ha egy Shimano Alivio vagy Deore megvan, akkor az már egész merevnek mondható, baleseteket nem szereti, meg nehéz, viszont 20e-30e táján megkapod. Aztán majd szerzel magadnak durvábbat. Ebben sok gyártó van, nem kell Shimanóhoz ragaszkodni. Race Face (amíg még a régi szellemisége fennmarad), Truvativ és vagy fél tucatnyi high endet (is) gyártó létezik, pénztárca kérdése.
Hozzá a csapágy megint olyan, amit majd megtalálsz magadnak. Mindenképp javaslom, hogy áldozz rá többet, a középkategóriás Shimano monoblokkok/csapágyak pl. nem bírják túl sokáig a böszme lovast, főleg ha hegyen baromkodik. És a szigetelésük sem arra van kitalálva, hogy sokat dagonyázz az esőben. Viszont vállalható. Amikor látod, mennyit bírtak és mitől haltak, már tudni fogod, mire költsd a plusz pénzt.
Szóval biztos van indoka a tanácsadónak, hogy mit miért mondott, de őszintén szólva nekem az a nehezen cserélhető, ami k..va sok pénzért kapható, de alhangon 50e-től indul valami normális szint belőle // kb. ilyen a kerék, váz, teló és tk. a hajtómű - a többi apránként már nem igazán visz el 50-nél többet, csak szélsőséges esetekben.
A váz érdekes dolog, az alsóbb árkategóriában úgyis valamilyen alut kapsz. Joker, nem rossz az, csak különösebben nem is jó, sok múlik rajta, hogy ki gyártotta/tervezte. Én krómacél párti vagyok, de költséghatékonyság esetén alu marad.
Szerezz egy jónak mondott/tűnő vázra épült, nem életveszélyes teleszkóppal kiadott, minől több Alivio szintű cuccokkal szerelt gépet. (Shimano-nál a 300-as számkódtól felfelé indul az élet, alatta necces, tudni kell, mit-miért veszel, az Alivio pl. a 4xx/4xxx-es széria)
Amíg kóstolgatod a terepet, satöbbi, jó lesz az. Tartson ki addig, amíg lesz saját véleményed, pénzed, terved az egésszel. És akkor szépen indulhat a tuningolás. Minél ügyesebben csinálod, annál kevésbé lesz pofáraesés, viszont nagy öröm és mivel bejárod az utat, érezni is fogod, mi mennyivel lett jobb, miért adtál ki pénzt. Aki bemegy és leakaszt pl. egy félmillás gépet, ugyanezt fogja csinálni, csak ő a félmillásból épít(het) 1millásat, te meg majd a 150-esből fogsz egy saját igényeidre szabott 400-asat. Ha egyáltalán megtetszik ez az egész. Kóstolónak jó a 150-200e Ft-os pénztárca, főleg ősszel, akciókban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!