Akkor most kötelező nappal, jó látási viszonyok mellett lámpa? (avagy KRESZ vs KöHÉM)
Tehát a kresz szerint nem kötelező:
(6) A kerékpárt éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a külön jogszabályban meghatározott lámpákkal kell kivilágítani és a kerékpárt hajtó személynek - lakott területen kívül - fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie.
Forrás:
A KöHÉM szerint pedig igen:
A krékpárt fel kell szerelni:
egy előre fehér vagy kadmiumsárga fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható lámpával,
forrás:
keresési segítség:
Ctrl+f és ezt másoljátok a keresőbe:
egy előre fehér vagy kadmiumsárga fényt adó
Tehát akkor melyik szerint kell eljárni, melyik írja felül a másikat?Volt már mostanában akin számonkérték lámpa hiányát és megúszta figyelmeztetéssel vagy büntettek is?
Ha már az egyik előírja, hogy kell, akkor kell.
A KRESZ nem írja felül vagy érvényteleníti a KÖHÉM-et.
"sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható lámpával"
ebbol szerinted melyik utal a nappalra...? ha azt irta volna, hogy sotetben vagy tiszta idoben, akkor oke, de igy sotet ES tiszta idot jelent.
2-es:Akkor linkelni is tudnál arról a megváltozott kresz szabályról?És ne valami fórumoldalt ahol egy bizonyos valaki allítja, hogy a kresz megváltozott erre és erre hanem magát a kresz leírását(az egészet)
3-as:Nem értem,hogy mit nem értettél a kérdésemből.Én is tudom,hogy nem utalt a nappalra.azt írja hogy fel KELL szerelni lámpával ami mellesleg 150 m-re világít sötétben,tiszta időben.tehát a lámpának MINDIG fent kell lennie fényes nappal szikrázó napsütésben is.A kresz szerint viszont csak éjszaka vagy korlátozott látási viszonyok mellett.
És még mindig érdekelna akinek volt ezzel kpcsolatban személyes tapasztalata.
forrás: [link]
mindenféle gagyi honlapokban, mint pl az első linked, ne bízz meg...
Kerékpárok és segédmotoros kerékpárok
54. § (1)343 Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy erre utaló jelzés (117/c. ábra) esetében az autóbusz forgalmi sávon, ahol ilyen nincs, a leállósávon vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetőleg - ha az út és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik - a lakott területen kívüli úton, a főútvonalként megjelölt úton az úttest jobb széléhez húzódva kell közlekedni.
(2)344 Lakott területen levő olyan úton, ahol az úttest kerékpár közlekedésre alkalmatlan, továbbá ahol a (7) bekezdés a) pontja szerint tilos, kerékpárral a gyalogos forgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/óra sebességgel a járdán is szabad közlekedni.
(3)345 Kerékpárral az útpadkán, az úttesten és a járdán csak egy sorban szabad haladni.
(4)346 Kerékpárral
a) lakott területen kívül a főútvonalról balra bekanyarodni vagy megfordulni, továbbá
b) a kerékpárútról a vele párhuzamos útra balra bekanyarodni
nem szabad.
A kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia és azt tolva - a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályok szerint - kell az úttesten áthaladnia.
(5)347 A kétkerekű kerékpáron 16. életévét betöltött személy szállíthat 10 évnél nem idősebb, a kerékpárt nem hajtó utast a kerékpár pótülésén. Kettőnél több kerekű kerékpáron 17. életévét betöltött személy szállíthat a kerékpárt nem hajtó utast.
(6)348 A kerékpárral éjszaka és korlátozott látási viszonyok között abban az esetben szabad közlekedni, ha a kerékpáron vagy a kerékpároson
a) előre fehér-, hátrafelé piros színű, folyamatos vagy villogó fényt adó lámpát és fényvisszaverőt helyeztek el, és
b) lakott területen kívül kerékpáros fényvisszaverő mellényt (ruházatot)
visel.
(7) Tilos
a) főútvonalon 12. életévét be nem töltött személynek kerékpározni;
b) elengedett kormánnyal kerékpározni;
c)349 kerékpárhoz oldalkocsit, valamint - kerékpárutánfutót kivéve - egyéb vontatmányt kapcsolni;
d) kerékpárt más járművel, illetőleg állattal vontatni;
e) kerékpáron oldalra kinyúló, előre vagy hátra egy méternél hosszabban kinyúló, a vezetőt a vezetésben akadályozó vagy a személy- és vagyonbiztonságot egyébként veszélyeztető tárgyat szállítani;
f) kerékpárral állatot vezetni.
(8)350 Az (1) és a (3) bekezdésben, a (4) bekezdés b) pontjában, valamint a (7) bekezdés b)-f) pontjában foglalt rendelkezéseket a segédmotoros kerékpárok - a quad és a mopedautó kivételével - közlekedésére is alkalmazni kell azzal, hogy
a) lakott területen a kerékpársávon segédmotoros kerékpárral közlekedni,
b) kétkerekű segédmotoros kerékpáron utast szállítani,
c) segédmotoros kerékpárhoz utánfutót kapcsolni
nem szabad.
(9)351 A három- vagy négykerekű segédmotoros kerékpárral személyt szállítani akkor szabad, ha a jármű vezetője a 17. életévét betöltötte.
(10)352 A gyalog- és kerékpárúton a kerékpáros a gyalogos forgalmat nem akadályozhatja és nem veszélyeztetheti.
(11)353 Ha az út mellett, annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki, a kétkerekű kerékpároknak a kerékpárúton vagy a gyalog- és kerékpárúton kell közlekedni. Ha a lakott területen a nem főútvonalként megjelölt út mellett annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki és az úton kerékpár nyomot (158/k. ábra) is kijelöltek - ha a közúti jelzésekből más nem következik - a kétkerekű kerékpárok az úttesten is közlekedhetnek.
a KöHÉM előírja mivel kell felszerelned a kerékpárodat, a KRESZ pedig, azt írja elő, hogyan kell viselkedned...
ha van fejlámpád pl, akkor használhatod, de attól még a kerékpárod elején ott kell lennie a lámpának felszerelve úgy nappal mint éjszaka...
Hát köszi a válaszokat.Mindenesetre ha ez tényleg így van(nappal is kell lámpa legyen a bringán),
akkor ezt elég nagy baromságnak tartom.Habár nem ez az első idióta magyar jogszabály,pláne a kerékpározás terén.
És nem akarok vitatkozni vagy tovább ütni a vasat, de én még mindig úgy értelmezem ezt:
((6)348 A kerékpárral éjszaka és korlátozott látási viszonyok között abban az esetben szabad közlekedni, ha a kerékpáron vagy a kerékpároson
a) előre fehér-, hátrafelé piros színű, folyamatos vagy villogó fényt adó lámpát és fényvisszaverőt helyeztek el),
hogy nappal nem kötelező lámpát tenni a kerékpárra.És értem én, hogy a KÖHÉM konkrétan kimondja, hogy márpedig igenis mindig kell rá lámpa, de nem lenne elvárható, hogy ezt a kreszben is konkretizálják?Szerintem de.
És saját tapasztalatokat is írjatok légyszi!!!
Egyáltalán nem hülyeség, hogy nappal is kell lennie a kerékpáron(vagy a zsebedben, hátizsákodban) lámpának. Jöhet egy vihar bármikor, és máris "korlátozott látási viszonyok" között találod magad. Nagyvárosban én hátsó villogót mindig bekapcsolom, valamint ha dugóban a két kocsisor között gurulok, akkor ég az első lámpám is.
Mivel a KÖHÉM definiálja a kötelező tartozékokat, hiába hiányos és talán ellentmondásos is a KRESZ, be kell tartani.
Ha direkt bicikli ellenőrzés van a rendőrségnél, akkor szerintem megbüntetnek. Ismerősöm viszont elkapták egyszer este úgy, hogy csak első lámpája volt:
-Lemerült az elem?
-Igen.
-Máskor figyeljen rá. További szép estét.
Mindenesetre én azt mondom, ne a büntetéstől félj, hanem hogy nem látnak és elütnek. Még így is van aki nem vesz észre, nappal bekapcsolt lámpával...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!