Nagybánya környékén tudnátok mondani látnivalókat, tavakat, patakokat?
A Rozsály-hegy (1307m) alatt, a Zazár-folyó partján fekvő városnak 148 800 lakosa van, ebből hozzávetőlegesen 25500 magyar anyanyelvű.
A település szélvédett, enyhe éghajlata kedvező a szelídgesztenye megtelepedésére. Ősztáji begyűjtése minden évben a vidék egyik sajátos népi ünnepélye.
A várost a II. Géza idején letelepített, később elmagyarosodott szászok alapították a XII. században. A környéken található arany- és ezüstbányák, valamint az itt működő pénzverde jelentette sokáig a városka legfontosabb jövedelemforrását.
A települést Mátyás király idején fallal vették körül, melyet a későbbi évszázadokban lassan lebontottak.
Napjainkban a város főtere teljes rekonstrukció alatt áll, de még így is felejthetetlen látványt nyújt.
A főtér legrégebbi épülete a 18. számú Erzsébet-ház, melyet még Hunyadi János építtetett. A hadvezér halála után felesége, Szilágyi Erzsébet lakott a házban.
A XIX. század első éveiben épült az Arany Sas Fogadó, ami Petőfi emlékét is őrzi. A költő feleségével 1847 szeptemberében keréktörés miatt nem jutottak el Koltóra, ahol nászútjukat töltötték, ezért éjszakára a fogadóban maradtak. Az épület a főtér és a Str. Vasile Lucaciu (volt Felsőbányai utca) sarkán található, falán emléktábla olvasható.
A Vártér sarkán látható, a város jelképének számító négy fiatornyos Szent István-torony. A Szent István-templom részeként épült a XV. század végén, de 1769-ben villámcsapás következtében leégett. Az épületből csak a 35 méter magas torony maradt épen, ezt 1896-ban restaurálták, és tetejére kilátót építettek.
A torony mögött található az 1720-ban készült, barokk stílusú Szentháromság-templom. Az épület festett üvegablakai magyar szentek életéből vett eseményeket és bibliai jeleneteket ábrázolnak.
E templom mögött találjuk a Képzőművészeti Múzeumot, ahol, többek között, a nagybányai festőiskola festőinek művei is láthatók, melyekből ez a legnagyobb gyűjtemény Erdélyben.
A várost körülvevő fal hét tornyából mára csak a Mészáros-torony maradt meg, mely nevét a középkori szokásoknak megfelelően az egyik céhről, a mészárosokról kapta.
A egykori pénzverde épületében (Str. Monetărie 1.) ma a Megyei Történelmi és Régészeti Múzeum működik.
A Klastrom-réten található a nagybányai Falumúzeum, ahol egy Oláhkékesből (Chechiş) származó, 1630-ban épült görög katolikus fatemplomot, és a közeli falvakból ideköltöztetett, részben berendezett parasztházakat találunk.
A réttől nem messze láthatjuk a festőiskola több épületből álló műteremkertjét, melynek egy részét még napjainkban is műteremnek használnak a romániai magyar és román képzőművészek.
Nagybányán, a "világ legbájosabb városában" született Tersánszky Józsi Jenő.
A régióba látogató turisták elszállásolásában és körutak szervezésében Szász Imre nyújt segítséget (x).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!