Mi a különbség az Aikido és az Aikibujutsu között?
Azzal kezdem, hogy az Aikidón belül is vannak különböző "lágyabb-keményebb" iskolák, sőt, ugyanazon technikát ugyanaz az ember is végre tud hajtani egy technikát sokféleképpen a "lágy---puha" skálán, meg még azon túl is, sokféle módon (minél tapasztaltabb, annál több féle megoldást tud alkalmazni). Valójában ha csinálsz egy technikát, akkor a mechanikája a fontos, amely az emberi anatómia sajátságait használja ki, nem a végrehajtás sebessége vagy "keménysége". Gyakorlás szempontjából lehet gyakorolni 5 éves kislánnyal meg egy kő izmos, szuperedzett kommandóssal is, mert első közelítésben a gyakorlatok mechanikája a fontos, nem a keménykedés.
Ez amúgy más küzdősportban is így van, például a legjobban az ökölvívást is lágyan, játékosan lehet megtanulni. Azok a klubokban, ahol csak az emberkedés megy, lassabban fejlödnek a tanulók.
Szóval, ezzel azt akarom mondani, hogy nem az számít, hogy mennyire keménykedve adja elő a gyakorlatot valaki, hanem az, hogy mennyire jól kapcsolódik az ellenfélhez, milyen a technikája. A jó technika lágyan és keményen is működik.
Na ennyi bevezető után: az aikibudo aikijujutsu tulajdonképpen egy másik család "márkája" (brandje) akik ragaszkodnak ahhoz, hogy az ő művészetük az "igazi" stb. A gyakorlásuk kicsit keménykedősebb, gyakorolnak olyan technikákat is, amelyeket az aikidósok nem. De azért a különbség nem olyan húde nagy. Nagyrészt ugyanaz a harcművészet, mint az aikido.
Egy jó aikidós bármikor beál bármilyen rokon stílusba (Hapkido, Aikibudo, Realni Aikido stb.) és hamar felveszi a rokon stílus ritmusát. Nincs fundamentális különbség ezek között. (A hapkidoban mondjuk rengeteg új elem van, ez igaz.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!