BMX-re vonatkoznak azok a szabályok?
Miért a BMX-el nem közúton közlekedsz?
A Rally autónak is meg kell felelnie minden a KRESZ által előírt feltételnek, mert közúton is használják.
Arról nem is beszélve, hogy mennyire rühellem a sok nyomorékot akik sötétben minden világítás nélkül közlekednek, mert baromira nem látni őket.
Nem a törvények elmaradottak, hanem az emberi gondolkodás. Nyugat EU-ban ez nem lenne kérdés.
igen de nyugat euban(német ország) az éppen edző MTB-versenyzőt nem piszkája ilyenekkel a rendőr.
és nem is életszerű,hogy lámpával,csengővel,kutya f_szával felszerelt bringával edzen egy versenyre.
Persze nem is edzenek sötétedés után.
Az, hogy nem piszkálja a rendőr és, hogy az illető nem szereli fel a szükséges eszközökkel a biciklit az mióta jelenti azt, hogy nem kötelező?
Azért ez elég nagy logikai bukfenc.
Az meg pláne szomorú, hogy a csökkentképességűek nem képesek felfogni, hogy ezek a saját érdekeiket és biztonságukat szolgálnák.
De most komolyan nem kívánom az ilyen suttyóknak, hogy sötétben üssék el őket vagy azok ne tudjanak megállni akik fék nélkül használják a biciklit, de megérdemelnék, hogy valami történjen velük. Főleg azért, mert másokat veszélyeztetnek a menőzéssel.
A BMX-esek főleg ilyenek, alig látni olyat amelyiknek van fék a biciklijén, lámpáról meg már ugye ne is álmodjunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!