Szerintetek 18 évesen érdemes lenne elkezdeni az MMA-t, hogy akár versenyszerűen is űzzem?
4 éves korom óta karatéztam, a fekete öv előtt hagytam abba két éve, sajnos már nem motivált, hogy folytassam pedig régen nagyon szerettem, a saját szakágamba országos bajnok voltam, persze ez csak szakágra értetendő ami azért nem olyan nagy dolog.
De az utóbbi évben igazán elkezdetem érdeklődni az MMA iránt, főleg a UFC miatt, amit bár eddig is néztem, de most kezdett el igazán motiválni és maga alá ragadni.
Bennem van a “vér” a bunyó iránt, illetve az érzék is, bár a karatében nincs kontakt de úgy érzem szívesen megtanulnám a kontaktos sport világát is.
Szerintetek 18 évesen, ilyen háttérrel (ami nem egy csúcs profi, de legalább valami) lenne értelme elkezdeni az MMA-t úgy hogy komoly versenyzési céljaim vannak?
abszolute nem gond, 1-2 év alatt fel lehet készülni ha megvannak a fizikai alapok
az hogy mennyire leszel eredményes az inkább a született képességektől + promóció + (esetleg szerek) + x factor függő
3:
Nem minden esetben. Az utóbbi időben azért dominálnak a birkózók, mert fostak a levitel elleni védekezésre nagyon sokan, emiatt röhögve viszik le őket.
Birkózóknak pont ez a bajuk, nem tudják az ellenfelet levinni, kb. sokszor esélyük sincs. Junior Dos Santos annyival dominálta például jó ideig a nehézsúlyt még fénykorában, hogy rágyúrt nagyon a földrevitel elleni védekezésre. Nem tudták levinni, aztán állóharcban ledominálta a földharcosokat.
Csak már erre jó ideje már nem készülnek fel a harcosok.
Meg a birkózók dominálása azért is nagy az UFCben, mert Dana tucatszámra igazolja le őket a különböző egyetemi, stb birkózó bajnokságokból. 10 harcosból 8 birkózó bajnokságból jött persze, hogy a birkózók lesznek többségben és statisztikákban ők fognak dominálni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!