Titeket mi motivál (t) abban, hogy lefogyjatok?
Nem tetszett, amit a tükörben láttam.
Aránytalanul voltam elhízva, a hasamon, a derekamon és a combomon volt a felesleg zöme.
Nekem amikor fiatalabb voltam, mindig egy srác, aki tetszett. Persze igazából nem az ő kedvéért csináltam, mert nem éreztem én magam jól a bőrömbe, de így egyszerübb volt. És végül sikerült is leadnom 14kg-t
Aztán másik országba költöztem és híztam pár hónap alatt 9 kg-t, ami elvileg normális ilyen nagy változásnál.
Tavaly pl mentünk egy fesztiválra és elötte a barátommal eldöntöttük, hogy jól fogunk kinézni. Így elötte 2 hónappal elkezdtünk keményen eddzeni és egészségesen enni, ekkor sikerült megszabadulnom 6kg-tól. Azóta tartom a súlyom.
Most éppen osztálytalálkozó és megint egy fesztivál a motivációm a maradék 3kghoz meg az edzéshez :)
Újabb lökést kaptam az egészséges táplálkozás irányába (mindig fontos volt az egészségem és nem is volt egészségi bajom, de nem volt elég tudásom). S akkor már összekapcsoltam az amúgyis elég nagy feleslegemre fókuszálással. Máshogy úgysem tudtam volna fogyni, csak megfelelő életmódváltással, ez előfeltétel volt.
Sok motivációm azért nincs, bármikor felülírja az evés vágya. Akkor tudok fogyni, ha bőséges, jó evészetek mellett is összejön a deficit. Sosem érdekelt különösebben a külsőm, de most már egy parányit teszi, meg különben is, ha már elkezdtem, be kéne fejeznem. A problémás részem úgysem változott sokat, most már ott tolong a feleslegem zöme, ami nem szerencsés. De hogy 3 vagy 10 év alatt megy le az a 10-12 kiló... Az kevésbé lenne fontos, ha nem akarnék normálisabb izmokat is, márpedig 40 fölött erősen szorít az idő e téren.
Igazából egészséges, minél jobb testzsír- és izomtömeg értékeket felmutató akarok lenni és maradni, hosszú és minőségi élettel, ez a lényeg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!