Gimibe milyen szokott lenni egy tesióra?
Szinte ugyan az mint általánosba.
Nálunk szigorú tanár volt, de annyiból állt a tesióra hogy futottunk, bemelegítés volt, némi erősítés, néha atlétika anyagrészeket vettük át, néha kosaraztunk, tanultuk a dobásokat, szabályokat, technikákat, volt szertorna anyagrész ahol volt talajtorna, bukfenc, kézenállás, hátra bukfenc, cigánykerék, meg még tudom is én. Volt gyűrűs torna, volt kötélmászás, volt magasugrás, volt hogy fociról tanultunk néhány dolgot, volt hogy röplabdáztunk, volt hogy kézilabdáztunk. Meg egyszer volt olyan évünk amikor az iskolához közeli teniszpályára kellett mennünk akkor tesi volt az első óra, a teniszpályához tartozó öltözőben öltöztünk át ott volt egy gondnok féle aki irányított minket ameddig a tanár nem érkezett meg, és akkor ott teniszeztünk, azt tudom hogy akkor egymás után 2 tesink volt és amikor még jó idők voltak odamentünk, amikor rossz idők voltak már, akkor az uszodába mentünk úszás órára ami dupla tesin volt.
Persze nekünk gimibe szigorú tanárunk volt első két évben, másik két évben egy rugalmasabb fiatalosabb tanárnőt kaptunk aki szintén követelt de ott a kötelező anyagrészeket mindig úgy zavarta le hogy heti egy "játék" óra is legyen.
Nálunk szertorna anyagrésznél nekünk lányoknak kellett tornadresszt viselni amit általánosba nem kértek már 3. osztálytól -.-
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!