Mikor vágtázok hamisan?
No, hát igen, a ló mozgásformáit ismerni kellene. Ez a hiányosság azoknak a hibája, akik tanítanak. Itt van egy rövid ismertető a bal kézre.
Azért írom, hogy rövid, mert ez már megint a patadobbanásokra van kihegyezve, de a vágtát jobban kéne ismerni, azt, hogy meddig marad lent egy láb, és mikor emelkedik el, tehát mikor melyik lábak vannak lent, stb. Ezek nagyjából látszanak azért ezen a rajzon is.
Tehát ez bal kézre vágta, olyan körön, ahol a lovas bal keze van a kör középpontja felé. Ha így vágtázik (tehát bal kézre) olyan körön, amelyiknél a jobb kéz van a középpont felé, azt hívjuk hamisnak - kivéve, ha mi akarjuk így, akkor ellenvágta. És viszont.
Bal és jobb kéz helyett szokás lábat is mondani, a belső láb vezet, azaz előrébb van, mint a mellette levő (nyilván csak a mozgás bizonyos fázisaiban igaz ez, mondjuk inkább azt, hogy ahogy a ló a lábaival mozog és előre halad, a vezető láb a mozgás irányában előrébb tevődik le - felső sor jobb oldali rajz).
Ha előrébb tevődik le, akkor az látszik a vállán is.
Én azonban lelkesen arra bátorítanálak, hogy az érzést különbözőségét tanuld meg - a lovaglás fenék kérdése. :) Már csak azért is, mert lenézni kevés lovas néz le "jól", a fej előrebuktatása a súlypontot megváltoztatja, és az egy üzenet kéne, hogy legyen a lónak, csakhogy ez esetben értelmetlen halandzsa neki.
Uuu köszi szépen. Ez hasznos volt 😊
Ment a zöld kéz :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!