Tudtok ajánlani olyan gbb-s airsoft pisztolyt/smg-t amit másodlagosként tudnék használni? Ja és annyi, hogy a WELL pisztolyok jók? Pl: G196, G194
Azért olcsó mert műanyag a test is meg a szán is, így mivel blowback, eltörhet a szán, bár azt nem tudom mennyi hasznalat után és hogy milyen gyakran, mindenesetre nagyobb eséllyel, mint a full fém. Szóval akkor már inkább army szerintem, azok full fémek. Nekem van egy army-m, két gond volt csak vele, egyik, hogy a pöcök, ami felnyomja a szánakasztót, az túl kicsi volt, így nem akadt hátra amikor kiürült a tár, úgyhogy azt kicseréltem egy kjw-re (kicsit kellett reszelni mert az meg nagy volt), a másik, hogy a nozzlenek a kis pöcke, ami a bb-t tolja a csőbe, az letört, de adtak hozzá pótot, szóval azt kicseréltem (amúgy sztem azért tört le, mert a tárajak túl laza volt, és szorosabbra csináltam, de úgy meg túl nehéz volt kitolni belőle a bb-t, szóval gondolom nem bírta a terhelést.
Meg van egy kjw-m is, annak annyi volt a hibája, hogy a külső cső és a szán nyílása között elöl nagy a hézag, és a külső cső így lefele lejt, emiatt aláhord a pisztoly. Ezt sima ragaszószalaggal orvosoltam :D
Jó, ha úgy nézzük, több gond volt az armyval, de a kjw több mint másfélszer drágább is volt. Szóval jó a kjw, csak nem tudom h a műanyag szán mennyire bírná a blowbacket. Úgyhogy ha műanyag szánast veszel, akkor a non blowback tovább bírja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!