Van valakinek tapasztalata kisgyerekek sportolásával kapcsolatban? Tanácsot szeretnék kérni.
Májusban lesz 3 éves. Azt látjuk, hogy érdekli a tánc is, illetve olyan profi mozdulatokkal tud verekedni, amit nekem például kick-boxon külön meg kellett tanítani.
Így a balett és a kick-box jött szóba szeptembertől. Érdemes mindkettőre elvinni és megnézni, hogy mennyire bírja, tetszik-e neki?
Ha mindkettő tetszik, a két egymástól eltérő mozgásforma okozhat gondot?
Kiemelném, hogy NEM szeretnénk élsportolót faragni belőle. Azt szeretnénk, hogy sportoljon, örömét lelje benne és beleívódjon a mozgás szeretete, így később is sportoljon, akkor már saját elhatározásból.
Szóba jöhet még talajtorna, esetleg foci is, ezeknél látjuk, hogy lenne érdeklődése és tehetsége is.
A balettről nem tudok nyilatkozni, de a legtöbb sportot nem oktatják 3 éves korban.
Kisfiam 3 éves múlt októberben, a helyi sportklub(ute)minitornájára vittük el, de nem tetszett neki, mert mi nem lehettünk bent vele. Úszni is csak 4 éves kortól lehet vinni, de a legtöbb sportra, csak akkor veszik be, ha már követi az edzők utasításait.
Oviban van labdás torna a labdás sportok megalapozására. A talajtornához sportegyesülethez kell vinned, először minitorna és ha látnak benne potenciát ők javasolják, hogy lépjetek tovább.
Van még ebben a korban ovis torna, meg ilyen "mocorgó" meg "bikfic" torna.
Egyébként igen, érdemes több sporttal megismertetni, hogy kiválaszthassa mit szeret legjobban csinálni.
A balett meg nekem kicsit erős, nyilván nem egy mezei balettiskolában, de egy profibb helyen kb ez megy
https://www.youtube.com/watch?v=sLfnCCUWp_s
Inkább makiwarát üsse, mint hogy ez.
Focit egyáltalán nem ajánlom. Én fociztam 6 éves koromtól 16 éves koromig, unokaöcsém most is aktívan focizik elég magas szinten, és általánosságban a köcsögképző nevet tudnám rá mondani.
Fiút balettozni nem vinnék.
Judo nincs a környéken? Legkirályabb sport gyerekeknek. Esetleg jégkorong/vízilabda?
Kislány, de ha fiú lenne és érdekelné a balett, akkor is elvinném.
Létezik kifejezetten gyerekbalett. Az edző mutatja a lépéseket, a kicsit utánozzák. Ott nem a jövő balettáncosait képzik, hanem arra fektetnek hangsúlyt, hogy élvezzék a gyerekek. Egy ilyenen nézőként részt vettem, csak már túl későn mentünk és köv szeptembertől lehet már csak beíratni.
Mint írtam, az a fontos, hogy élvezze és szokja meg, hogy a mozgás fontos és az élete része. A sportág már majdnem mindegy, bármi szóba jöhet, ami érdekli.
#1
Mi is újpestiek vagyunk. Objektíven nézve milyen volt az edzés, jók az edzők, gyerekszemlélettel közelítenek?
Ha kislány, akkor a balett egy teljesen jó dolog neki! :)
A köcsögképzőt meg a fiú focira értettem nyilván. Lányfociról semmit nemtudok, szóval felesleges beszélnem róla érdemi hozzászólás nélkül.
A minitorna kedden és csütörtökön van az ute tornacsarnokában 17.30-18.30 ig.
Parkolóhelyet vadászni kell. Felvittük a gyereket átöltözni, majd ott az öltözőben vártuk Judit nénit (az öltözőben elég nagy a tömeg, mert a 3-4 évesek együtt öltöznek a 4-5 évesekkel. Judit néni levitte őket a tornaterembe, ahová szülő nem mehet be, és mi szülők a szülői váróban zárt láncú tv-n nézhettük(olyan kicsi a kép, hogy nem láttunk szinte semmit). 5 perccel a vége előtt kell visszamenni az öltözőbe és ott átvenni a gyerekeket.
Az én fiamnak nem tetszett, de csak azért mert közben nem látott minket, meg Judit néni egy kicsit erélyes. Ő nincs ehhez hozzászokva.
Egyébként bölcsis, úgyhogy nélkülünk is ellenne, mégsem jött be neki.
Várunk még egy évet és visszük síelni, úszni meg labdástornára.
Remélem tudtam segíteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!