Egy erőemelő vagy akár sima kondis szerintetek mennyit érne egy utcai verekedésbe?
A kondis hamarabb kifullad, lassabb és kevésbé dinamikusabb, mint egy boxoló, viszont sokkal nehezebb, ami a puszta fizika törvényei szerint erősebb ütést vonz magával.
A boxoló sokkal gyakorlottabb a harcok terén, az idegrendszerébe vésődnek a mozdulatok, gyorsabbak a reflexei és ő valójában tud ütni, nem teknika nélkül és kapkodva támad. Plusz a nyers erő és az izomzat nem mindig arányos.
Bár ez így eléggé felszínes, sokkal több minden játszik közre, nem lehet megmondani ennyi alapján, hogy ki mennyit érne.
ez az eset lejátszódott az egyik ismert hazai diszkó portáján.
a 120 kilós erőemelő nyert, a boxoló nagyon nagy verést kapott.
pedig az elején ment a szájkarate, hogy ő ilyen meg olyan bajnok, majd bumm bumm, és ült a földön , azt sem tudta mi van.
erre előlépett az egyik portás, és csak lazán annyit mondott én meg többszörös magyar erőemelő bajnok, majd megint egy bummm!
szegényt úgy kellett berakni a taxiba.
szóval nálunk élesben a boxoló vesztett, pedig egy az egy ellen volt.
bármi megtörténhet,úgyhogy én inkább százalékot mondanék.
100 verekedésből nyernének kb 70szer az ökölvívók.
és elfelejtetted,hogy létezik nehézsúly is,egy 100-120 kilós bunyóst meg nem fog olyan könnyen földre teperni,vagy robbanékony 85-90 kilós az még rosszabb,azok a legkeményebbek.
A másik meg,hogy egy tapasztalt bunyós nem hagy teret a kibontakozásra a "nekirohanásra",hanem pár szó után kiüti,mert a kezdeményezés az irányítás elég fontos fegyvertény és döntő egy ilyen helyzetben.
#5
az, hogy valaki azt mondja ő ilyen olyan box bajnok az nem jelenti azt, hogy igaz is de még ha így is van a portásokat nem azok közül választják ki akik ne tudnának lerendezni valakit főleg ha ittas az illető:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!