Vibram Five Fingers?
Én nem próbáltam, de voltam olyan többnapos erdélyi túrán (1500-2500 m között mentünk főként, napi 20-30 km távokat), ahol az egyik résztvevő ilyenben jött, és az első nap után le kellett vinni egy sportáruházba, hogy vegyen egy "rendes" túracipőt, mert nem bírta ebben.
Olyan ismerősöm, aki használja (csak középhegységekben, itt Magyarországon) azt mondja, hogy szokni kell, tehát ne elsőre egy (neked) szokásos hosszúságú túrára menj benne, hanem csak pár kilométert, és a terepet is fokozatosan nehezítsd. A lábadnak is szoknia kell, meg igazából az egész testednek. Ő azt mondja, hogy neki nagyobb élmény így a túrázás. De hosszú távokat nem szokott menni, 30-nál többet szinte soha.
nekem van egy kso és egy v-trek
kényelmes, de meg kell tanulni benne járni, mert nincs emelt talpa, párnázott sarka, tehát úgy jársz benne mint mezítláb. tehát nem sarkad vered oda minden lépésnél mint cipőben
plusz nem tart semmit, tehát a bokádnak is erősödni kell. de ha már túráztál, gyalogoltál eleget mezítláb, akkor nem lesz vele problémád
amúgy elég fun, nekem nagyon tetszik
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!