Milyen önvédelmi sportra járjak, ha hatékonyan meg akarom védeni magam?
Ne önvédelmi sportra járj hanem küzdősportra. Óriási a különbség: az első nem működik a másik meg igen.
Pl még senkivel sem találkoztam aki karate vagy aikido tudással meg tudta volna védeni magát, de az aki kickbox-ra járt, vagy sima boxra azok általában igen.
Kifejezetten olyan oktatást keress, ahol helyzeteket próbáltok ki, és a fogásokat tanítják meg. Én majdnem 10 évig kung-fuztam, tanultam önvédelmet is, de nem olyan magas számban. Attól hogy tudok snadázni (olyan mint a box, csak van még bene pár elem, pl: rugások), ha megtámadnak, ezt kevéssé lehet használni. Ami jó erre, ha megtanítják hogy szabadítsd ki a csuklódat, hogy fordítsd maga ellen a saját erejét, hogy szabadulj ki egy lefogásból, hol és hogyan kell megütni valakit, hogy el tudj szabadulni.
Szóval kifejezetten önvédelmi edzésre kellene járnod,mert a harcművészeti edzésekes sok egyébb dolgot tanyítanak, ami valószínűleg nem érdekelne, és számodra nem lenne hasznos.
Kedves 7-es! Amit írtál, az egy hatalmas bullshit. A pusztán technikázgatásokra, meg páros gyakorlatozásokra épülő, sparringet teljesen nélkülüző "önvédelmi edzésre" keresztelt kamu egyesületeknél az ember semmilyen küzdelmi tudásra nem tesz szert, pláne nem önvédelmi tudásra. Értsük meg végérvényesen, hogy egy tornateremben, védőfelszerelésekkel, laboratúriumi körülmények között, minimális (vagy nulla) stresszhelyzetben nem lehet utcai önvédelmet tanulni. Még akkor sem, ha az ilettő igazi, bunyó-orientált stílusra jár. A csuklókifordítgatós, lefogdosós, szabadulós, erővisszafordítgatós bohóckodásokkal (pl. krav maga vagy wing tsun) bohóckodások csak arra jók, hogy az egyénben kialakuljon egy hamis önbizalom. A hamis önbizalomnak hála az egyén elhiszi, hogy néhány év "önvédelmi sporttal" akármikor, akármilyen utcai szituációban megállja a helyét. Ez nagyon veszélyes. Az ilyen egyének szoktak gyakran a pillangókés rossz oldalán állni.
Önvédelemre a taktikai eszközök a jók, ha az illető tudja őket használni és vállalja a jogi kockázatot, illetve a futás (lehetőleg sprint). A tényleges küzdelmi értéket biztosító rendszerek (ökölvívás, thai box, savate, birkózás, judo) az utcán működhetnek, ha minden körülmény ideális és velünk van a szerencse istene. Ha már a támadóid többen vannak, esetleg fegyver is van náluk, akkor neked lőttek, még akkor is, ha te Európa-bajnok birkózó vagy. Ezt már leírtuk több ezerszer.
#CHRILLEX
Zárójelben jegyzem meg, hogy támadtak már meg utcán, és meg tudtam védeni magam annyira, hogy a támadó megijedt, és elmenekült.
#7-es voltam, mellesleg nő
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!