Járási ügyészség vezető helyettes ügyészt, hol lehet megpanaszolni?
Egy barátom aki most jogi egyetemi hallgató (ügyvéd akar lenni) , szóval ő mondta, hogy valami Péternél akinek a médiában sokat elhangzik a neke. Nekem nem ugrik be.
Egy konfliktus miatt, önvédelemből gázsprayvel egyszer lefújtam egy férfit, mert megtámadott, azért, mert az utcán trágár szavakat mondtam neki, mert a keskeny járdán biciklizett és majdnem elütött. Ezt szóvá tettem és olyat mondtam neki amit nem szabad lett volna mondanom, erre a pulóverem megfogta, húzott fel, hogy "szétüt" én pedig lefújtam, és elszaladtam, hogy nehogy bántson. Véleményem szerint ez ki meríti az önvédelmet.
Rendőrségi ügy lett belőle, a rendőrség könnyű testi sértés miatt kihallgatott, mert a gyerek 8 napon belűl gyógyuló égési sérüléseket szenvedett az arcán és feljelentett.
Lényeg, hogy már most rablási kísérlettel gyanusítanak, mert időközben a gyerek azt hazudta, hogy azért fújtam le, mert a drága bicaját akartam megszerezni.
Közben a barátját is kihallgatták aki állította, hogy igen el akartam a kerékpárral tekerni és ezért fújtam le, holott a barátja ott sem volt csak összebeszéltek és két ember egy ellen már elég, hogy megvádoljanak.
Csak hukk-fukk a vezető ügyészhelyettes kitalálta, hogy ez rablási kísérlet. Semmi kamerafelvétel, semmi csak két ember állítása egyik hamisan. Az ügyészhelyettes magában csak úgy megvádol ennyi alapján, picit fel voltam legutóbbi kihallgatásomkor háborodva, a rendőr közölte, hogy ne rá haragudjak, nem ő találta ki hanem a vezető ügyészhelyettes. Neki az a dolga, hogy kihallgasson, aztán őt nem is érdekli, meg is ért engem, sőt még mondta is, hogy szerencsém hogy nem tartózttat le az ügyész.
Én ezt nem akarom annyiba hagyni. Azt csinál az ügyész amit akar?
Be akarom panaszolni azt a vezető helyettes ügyészt, ahol lehet, valahol csak lehet, hogy csak két bemondásra megvádol, ez nem így működik, ezt vizsgálják ki.
Hol tudom bepanaszolni?
Vagy, ha bepanaszolom lehet bosszúból letartóztattat.
De hát ezért nem tartóztattathat le.
Ha megírom még neki, hogy indítványozom az ügy részletes kivizsgálását, azért is letartóztat bosszúból, ilyenen gondolkodom. Ezért egyikért sem tartóztattathat le.
Hol kell bepanaszolni?
Ti vagytok a trollok, mert nem a kérdésre válaszoltok. Valaki komolyan kérdez, ti pedig á nem is mondom.
Kössz nem kérek több választ.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!