A rendőrség elutasított, hogy nem tudok feljelentést tenni. Hogy van ez?
Januárban feljelentést tettem két férfi ellen akik december elején akaratom ellenére elránvigáltak egy edzőterem öltözőjébe ahová bezártak és bántalmaztak, mert az hitték én loptam az egyesülettől. Könnyű testi sértés keletkezett amire nem tettem akkor feljelentést. Majd két hónapra rá már nem tehettem feljelentést, mivel előbbi magánvádas és lejárt a 30 nap. Ezért mivel garázdaság is megállnaz ügyben, feljelentést tettem garázdaság miatt, a feljelentést elutasították és 8 napon belűl megpanaszoltam amit az ügyész elutasított és hatàlyon kívűl helyezte az ügyet,valamint azt írta,hogy a késòbbiek folyamán nem vagyok kizárva attól,hogy személyi szsbadság megsértése miatt pótmagánvádlóként lépjek fel,amibe beleolvad a testi sértés.
A mai napon bementem a rendőrségre ,hogy feljelentést teszek személyi szabadság megsértése miatt, de azt mondták,nem tudok feljelentést tenni, mert már egyszer tettem feljelentést a két férfi ellen amit elutasítottak,hiába mondtam,hogy most nem garázdaság miatt,hanem szemèlyi szabadság megsértése miatt akarok feljelentést tenni, azt mondták hogy akkor sem tudok,mert már egyszer feljelentést tettem,előadtam a történetet, most nem tudok feljelentést tenni, ugyan arra a cselekményre más bűncselekmèny megnevezèsével.
Tényleg igaz ez,vagy csak a rendőrség ki akarta a feladatot magáról dobni?
Elő kell keresni pontosan a törvényeket, mi alapján van jogod a feljelentésre.
Ilyen piti dolgokkal ha lehet nem foglalkoznak. Tudom, neked nem piti, nekik igen. Egy mód van rá, elhajtják az embert, a komolyabb dolgokra nincs elég ember, te meg csak a statisztikát rontod.
Van látlelet. Hiába.
Nem loptam, de akkor eljárást indítottaknellenem, amit megszüntettek,mert az ügyészség határozatot küldött, hogy nem történt bűncselekmény, teát ki lett vizsgálva az ügy.
Így most jutottam el odáig,hogy feljeldntést tegyek,mivel ebben az esetben az idő is engedi. Nekem is van más dolgom mára tudtam beilleszteni a rendőrséget( úgylátszik hiàba) .
Akkor mostmár azon gondolkodom,hogy a független rendészeti panasztestületet kerseném meg ,hogy a rendőrség nem foglalkozik az ügyféllel. De az megint 30 naphoz van kötve. Vagy nem?!
Akkor csak nem igaz, hogy egyszer tudok feljelentést tenni?!
"...valamint azt írta,hogy a késòbbiek folyamán nem vagyok kizárva attól,hogy személyi szsbadság megsértése miatt pótmagánvádlóként lépjek fel,..."
"...bementem a rendőrségre ,hogy feljelentést teszek személyi szabadság megsértése miatt..."
a pótmagánvád és feljelentés nem ugyan az.
két teljesen különböző dolog.
a feljelentés a rendőrségre tartozik és az ügy nyomozati szakaszának a kezdete, a vád meg (alapból) az ügyészséghez és a bírósági szakasz kezdete.
(pótmagán)vádat emelni a bíróságon kell, a rendőrségnek ehhez semmi köze.
egyébként miért garázdaság, meg testi sértés, meg személyi szabadság korlátozása, amikor ez eléggé nyilvánvalóan önbíráskodás, ráadásul csoportosan ami 2-8 év?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!