Egy polgármesternő mindent megtehet? Ki áll felette?
Ha az állam ad pénzt a szegénybereknek, akkor azt nekik adja közvetlenül.
Ha önkormábyzatnak ad egy keretet a szegénység kezelésére, akkor a döntési jogkört az önkormányzat gyakorolja, annak morális és jogi felelősségének terhe mellett.
Nem egészen így van kérdező.
Mindenki felett, az ország első embere felett is van valami, a törvény. Azonban ha ezt valakik nem szeretik, akkor hatalmat szereznek. Sokat, nagyot. Erre azért van szükségük, mert ekkor megtehetik, hogy nem veszik figyelembe a törvényt.
Ilyesmit egy ember nem tud megtenni. Ilyesmit csak hosszan, szervezetben lehet felépíteni, feltéve, hogy hagyják. Nálunk majd 10 éve hagyják. Mára akkora hatalmat építette ki, hogy már a bíróságot is ők akarják dirigálni. És aki ennek a szervezetnek a tagja, bármit megtehet. Aki nem tagja, semmit. Ha ugyanis bármire azt mondja e szervezetből valaki, hogy az baj, akkor baj, hiába mond mást a törvény. Ez az az állapot, mikor a törvény a szervezet. Ezt a szervezetet itt nálunk Fidesznek hívják, senki nem tudja leváltani őket, mert elég sok embernek elvették az eszét és a saját halála árán is őket védi.
Itt tehát a polgármestered csak megy a többi után. Normális országban a törvényt hajtaná végre, hiszen ez a dolga.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!