Főnök tanúzhatja a saját maga által adott fegyelmit? Ő az aláíró és ő saját maga tanúja is?
Munkahelyen fegyelmti kaptam amit nem voltam hajlandó átvenni. Erre a főnök hívott volna két tanút akik aláírásukkal tanúsították volna hogy nem voltam hajlandó átvenni, mert csak így minősül átadottnak.
De csak hívott volna két tanút mert senkit se talált a kollegáim között aki erre hajlandó lett volna.
Erre aláírta a fegyelmit önmaga tanújaként ráadásul kétszer.
Tehát ő a fegyelmi kiadója és Tanú 1 ás Tanú 2 is ő.
Saját maga tanúja.
Szerintetek lehet ennél mélyebbre süllyedni a baromságok tengerében?
Azt ugye tudod, hogyha tértivevényesen feladja neked, akkor akár átveszed akár nem, a tartalma életbe lép?
Egyébként fegyelmi vétség esetén a fegyelmi jogos, ha letanúzták a kollégáid, akár nem, ha átveszed, akár nem és nagy valószínűséggel ezek után elbocsájtanak.
Ha nem követtél el fegyelmi vétséget, akkor a munkaügyi bírósághoz fordulhatsz.
A tanunak értelemszerűen két külön személynek kell lenni. Ez esetben úgy áll a helyzet, mintha nem is tanúzták volna le.
A kérdés, hogy az adott dokumentumra kellett volna-e egyáltalán tanú. Mert ha nem, akkor a dokumentum ugyanúgy érvényes. Ellenkező esetben formai hibára lehet hivatkozni.
"A kérdés, hogy az adott dokumentumra kellett volna-e egyáltalán tanú"
Ez nem kérdés már bocs. Ha én átvezsem a fegyelmit akkor aláírom és nem kérdsé ezzel bizonyítható hogy átvettem.
Ha nem vagyok hajlandó aláírni akkor nem bizonythtaó hogy átvettem, de elég két tanú aki tanúsítja hogy átadták volna de nem voltam hajnlandó átvenni.
Ámde a főnök a saját tanúja nem lehet--> nincs tanú jelenleg--> nem bizonytható hogy átvettem--> akkor addig nincs fegyelmi csak egy papírdarab.
Tévednék?
Mellesleg az egész vita igazából elméleti mert ma reggel felmondtam így akár alá is írhatnám a fegyelmit immárom mindegy, de azért se írom alá.
Félreérted. A tanu nem azt igazolja egy dokumentumon, hogy át akarták adni, de te nem vetted át, hanem azt, hogy akik aláírták, azok valóban azok voltak-e. A kézbesítés szempontjából a tanu lényegtelen. Maximum csinálhatnak egy jegyzőkönyvet, hogy nem voltál hajlandó átvenni és erre már kellhet két idegen tanu.
De ha kiküldi a címedre tértivevényesen, de te nem veszed át, akkor magaddal tolsz ki. Van ugyanis olyan, hogy kézbesítési vélelem, ami egy idő után akkor is beáll, ha te igazolhatóan nem vetted át, de megpróbálták neked elküldeni. Ez alól csak akkor bújhatsz ki, ha más a bejelentett lakcímed, mint ahova küldték.
Az hogy a főnököd hülye, még nem ok arra, hogy te erre is rátegyél egy lapáttal.
#6
Még azzal sem bújhat ki, mert az ő kötelessége a munkahelyével, bankjával, stb. közölni a lakcímváltozást.
"ogy akik aláírták, azok valóban azok voltak-e. A"
Tehát a főnök saját maga leigazolta hogy saját maga írta alá. Ühüm. Értem.
???
És akkor ki is az állat ebben a szituban?
Mindezt úgy kérdem hogy már felmondtam, így ahogy írtam akár alá is írhatnám de azért se írom.
Kúrja seggbe magát a főnök. Ha már a saját maga tanúja.
"De ha kiküldi a címedre tértivevényesen"
Nme küldi az ki. Hát az pénzbe kerül hova gondolsz....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!