Ha valaki drónnal repül a kertem felett, feljelenthetem? Mi fog történni?
#9 Nagyon nagyon tetszik az ötlet, használni fogjuk:DD
#10 Azért elég nagyot tévedsz azzal hogy homályos foltot lát belőlem... A mostani drónok akár 4K-s élő videót is tudnak közvetíteni.
Jogszabály szerint a földfelszíntől számított 10 cm fölött a légtérről beszélünk, ez pedig állami tulajdon, a repülésért nem köteles az engedélyedet kikérni. Az már más kérdés, hogy sokkal humánusabb lenne, ha először megkérdez róla, de erre nincs törvényi kötelezettsége. Először arról kell meggyőződni, hogy merre néz a kamera, mit videóz, már ha egyáltalán elindította a rögzítést. Innentől kezdve meg a BTK-ban foglalt személyiségi jogi sértésről beszélünk, ha bizonyítható. Mint dróntulaj, nem értem azon "társaimat", akik ilyen alacsonyan röpködnek lakott területen belül. Velem is fordult már elő, hogy át kellett terülnöm telkek fölött, de ezt minimum 50 méteres magasságban, előre néző kamera mellett tettem. Én viszont a helyedben arra fektetném a hangsúly, miért videóz? Az átlagembert nem szokták csak úgy megfigyelni, kukkolni (profi drónos meg főleg). Az emberünk vagy hülye, vagy ki akar veled tolni. Ha hülye (és esetleg gyerek) érdemes vele elbeszélgetni (szülők jelenlétében), ha csak egy olyasvalaki, aki ki akar veled szúrni, ebben az esetben is a higgadt megbeszélést javaslom. A drónt nem dobhatod le semmivel, ebben az esetben ha feljelent (elég valószínű), akkor az eszközben okozott kárt ki kell fizetned, a drónost meg megbüntetik eseti légtérhasználat hiánya miatt (ez 30k). Alapvetően a feljelentéssel nem sokat érsz el, inkább magadnak csinálsz plusz terhet (sőt, ha az emberünk agybajos, akkor még inkább rádszáll). Ha fel is jelented, a drónt nem fogják lefoglalni, hacsak nem Felcsúton élsz (nem akarom belevonni a politikát, de ez az igazság).
Szerintem érdemes lenne nyugodt, normális hangnemben megbeszélni vele, és kompromisszumra jutni.
Ha van még kérdésed, szívesen válaszolok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!