Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Mit gondoltok a párbajokról?

Mit gondoltok a párbajokról?

Figyelt kérdés

A lovagi kortól kezdve nagy divatja volt a párbajoknak. Míg a parasztok egyszerűen, verekedéssel oldották meg, az úri réteg külön szabályok szerint, külön etikett szerint párbajoztak tanúk, orvos és segédek mellett.

Bár a törvény hivatalosan mindig is gyilkosságnak tekintette és elméletben büntetés járt érte ( egyes uralkodók alatt súlyos - Mária Terézia alatt például halálbüntetés -, máskor kevésbé súlyos büntetés - Ferenc József alatt eleinte maximum 3, később maximum 5 év börtön ), a gyakorlat teljesen mást mutatott. Sok embert el se ítéltek, vagy ha igen, akkor is maximum néhány hónapra vagy úgy néhány évre, hogy abból börtönben csak egy bizonyos időszakot kellett lennie.

Így tehát a párbajok egészen a 20. század elejéig élték korukat, ezután "ment ki a divatból".

Ti mit gondoltok mégis az úri párbajokról? A becsület, a család és az önvédelem szó szerinti, fizikai védelme mennyire jogos és mennyire tisztességes?

Jobb lenne ha lenne most is lehetőség rá ( természetesen orvos, segédek, tanúk, aláírt nyilatkozatok mellett, bejelentve és akár nem halálig tartva ) vagy feleslegesek, jó hogy nincs rá lehetőség és amúgyis van lehetőség most is verekedni?


2018. júl. 11. 13:30
 1/7 anonim ***** válasza:
Kicsit lecke szaga van a dolognak...
2018. júl. 11. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
0%
Szerintem sokszor értelmesebb lenne, mint a mai igazságszolgáltatás...
2018. júl. 11. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
32%
Baromságok.
2018. júl. 11. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
25%
Teljes mértékbe, miért tiltanánk meg, ha 2 ember beleegyezésével történik?
2018. júl. 11. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

 

Egy példa, miért volt már akkor is marhaság a párbaj: én kimondom, hogy a feleséged csal téged a fél tisztikarral, tehát egy cafat. Te párbajra hívsz engem és nyersz, mert jobb vívó vagy/jobban célzol. Most neked van igazad, megvédted a feleséged becsületét, én meg nyilvánosan bocsánatot kérek tőletek, mert muszáj.

Tehát minden rendben van. Kivéve, hogy a feleséged továbbra is egy cafat, csak most már többen tudják róla. Te egy felszarvazott férj vagy, aki kiállt a felesége életvitele mellett azzal, hogy párbajban megvédte a nemlétező becsületét. Már nem nézhetsz félre és nem tehetsz úgy, mintha nem tudnál róla, hogy egy cafat. Én meg, aki kimondtam az igazságot, ott állok vesztesen és megalázottan, szóval mindenki rosszul járt, de valahogy mégis győzött az igazság.

2018. júl. 11. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

"én meg nyilvánosan bocsánatot kérek tőletek, mert muszáj."

vagy meghalsz a folyamat közben, hát igen... de legalább nem fogják mások felhozni a témát.

2018. júl. 11. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Szerencsére ilyen nincs ma már. Egy kicsit hasonlít a focihuligánok ustawkájára (bocsi ha rosszul írtam). = Előre lebeszélik a szabályokat és a létszámot majd egy megbeszélt helyen püfölik egymást.
2018. júl. 11. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!