Nem értem, hogyan ítélnek valakit több ezer év börtönre?
Mert több törvény sértett, ilyenkor halmazati büntetést szabnak ki rá, hiszen az adott eljárásban több bűncselekményért is felelősségre kell vonni az elkövetőt.
Aztán össze adják, vannak országok ahol ez több ezer évet is jelenthet.
De ugyse el szinte senki 100 evig se
Akkor mit csinalnak utana a holttestevel, azzal buntetik hogy ott tartjak vagy mi?
Ez csak egy elvi dolog, hogy a törvény erejét demonstrálják, és lássa a nép/elítélt mennyire erős.
Gyakorlatilag kevés a visszatartó hatása, egy halálos ítélet többet ér,
-pláne ha középkori lenne, pl nyilvánosan a főterén felkötik, lenyakazzák, vagy lopásért levágják a kezét. :)
Ez csak a sértettek, illetve azok hozzátartozói felé tett gesztus.
A kijövetelt nemigen befolyásolja.
Az USA-ban más jogrend működik, mint itt nálunk. Ott általában a büntetésük egy hetedét töltik ténylegesen börtönben az elitéltek. Előfordulhat olyan, hogy bár valakit 200 évre itélnek, mégis szabadlábra kerül, bár ez azért elég ritka még ott is.
Jellemzően erőszakos, életellenes bűncselekmények esetén szabnak ki ilyen több tíz, vagy száz éves büntetéseket.
Az egyes rosszul írja. Éppen, hogy halmazat nincs. Ezért magas az évek száma.
Itt nálunk, a kontinentális jogban létezik a bűnhalmazat fogalma, amely több bcs elkövetése esetén egy tárgyaláson belül maximálja a kiróható büntetés nagyságát. Tehát, mondjuk 34 rendbeli lopás és három rendbeli sikkasztás esetén nem lehet 30-szor 5 évet és 3-szor 8 évet adni.
Ha a bűncselekményeket külön tárgyaláják de egyben kényszerül leülni az elitélt, akkor összbüntetésbe vonják az ügyeket és kevesebbet fog ülni az elkövető, mint amit eredendően kapott külön-külön.
Na, ez nincs az USA-ban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!