Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Mitől hiteles a iskolai...

Mitől hiteles a iskolai bizonyitvány másolata?

Figyelt kérdés

Tiszteletem az olvasót.

Ma voltam elméleti vizsgán jogosítványhoz, és kellett vinnem az Általános iskolai bizonyítványom is.

Hát, ez sajnos, nem került elő. Így rákérdeztem mi a teendőm. Mondták, menjek el ahová jártam iskolában, és kérjek ki hiteles másolatot.

Ez nekem helyben van, meg is tettem, kértem, hogy a másolat hiteles legyen, mert ezt így kérik. Jó, mondta a iskolatitkár, menjek, hozzak 2000 Ft-ért illeték bélyeget, és azzal hiteles is lesz a kiadott másolat.

És én ezzel a tudattal mentem ma vizsgázni, de kiderült, nem a illetékbélyegtől hiteles a bizonyítvány másolata. Hanem a vizsgabiztos elmondása szerint rajta kell legyen hogy a 'Hitelesített Másolat', és ezt így nem fogadja el.

De megnézte adatokat a Szig- igazolványon, lakcím kártyán összevetette, és azt mondta, hogy le tehetem a vizsgát, de egy héten belül, be kell mutassam a bizonyítványom 'Hiteles másolatát', mert különben érvényteleníti a vizsgámat, ami sikerült is.

Jó bízva azzal, hogy ha még újra kell vennem illetékbélyeget egye fene azt a 2 ezret, de legyen meg, felhívtam az iskolám és mondom neki, mi a gond. Erre közli velem, hogy olyan nyomtatvány nincs hogy 'Hiteles Másolat'-tal ellátva. Attól hiteles hogy befizettem a illetéket rá. Nem fog tudni mást adni csak ezt.

Szóval most dobálva vagyok ide oda de eredmény nem lesz.

Mit tegyek, Van valami jogszabály ilyenre?


2018. márc. 5. 18:57
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
Vizsgabiztost a felettesénél
2018. márc. 6. 06:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 Andizsuzsi ***** válasza:

"A köznevelés rendszerében kiállított bizonyítványmásodlat az eredeti okirat pótlására szolgáló, a törzslap tartalmával megegyező, a kiállításának időpontjában hitelesített irat. (20/2012. EMMI R. 114. § (1) bekezdés)"


Ezt szépen a biztos orra alá tolod. A másodlat nem az illetékbélyegtől lesz hiteles, hanem mivel illetékköteles, anélkül nem adható ki. De ez részletkérdés, a másodlat eredeti dokumentum, ami a bizonyítványt pótolja, az autósiskola köteles elfogadni.

2018. márc. 6. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:

Az illetékbélyeg az eljárás költsége.


Hiteles meg attól lesz a MÁSODLAT, hogy a jog által kijelölt, nevesített kiadmányozó (ez az iskolatitkárság) aláírja és lepecsételi a KÖZOKIRATOT.


Ha van felsőbb iskolai vegzettséget igazoló dokumentumod (mondjuk érettségi vagy szakmunkás bizonyítvány), akkor nem vagy köteles beszerezni az általános iskolai végbizonyítványod másolatát, mert a magasabb képesítést igazoló papír is megfelel.

2018. márc. 6. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 Andizsuzsi ***** válasza:

"Ha van felsőbb iskolai vegzettséget"


Nincs magasabb végzettsége, fentebb már írta.

2018. márc. 6. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:

"Nincs magasabb végzettsége, "


Már hogy ne lenne?

Ha középiskolába jár, akkor évente részbizonyítványt kap.


Arról készíttethet a közjegyzőnél egy hiteles MÁSOLATOT (igen, ez már másolat, nem másodlat) és kész.


A kérdezőnek:


Hiteles másolat úgy keletkezik, hogy az eredeti bizonyítványról, egyéb közhiteles dokumentumról másolat készül, amelynek hitelességét (tehát az eredetivel megegyezőségét) a közjegyző az aláírásával igazolja.


Ez kellhet mondjuk olyan esetben, amikor az ember pályázik egy állásra és nem az eredeti diplomáját akarja benyújtani, de fontos, hogy közhitelesen igazolja a végzettségét a pályáztató felé.


A MÁSODLATOT az eredeti bizonyítvány (egyéb közhiteles doksi) kibocsájtója állítja ki, amely a kibocsátás pillanatában közhiteles, a korábbi (mondjuk úgy, eredeti) dokumentummal tartalmilag de legalábbis a jogkövetkezmények tekintetében teljességgel megegyezik.


Valamely jog, tény vagy képesség meglétének, esetleg hiányának igazolására állítanak ki ilyen közhiteles dokumentumokat, amelyek jellemzően közokiratok.


Bírósági végzés, jogosítvány, személyi igazolvány, útlevél, házassági anyakönyvi kivonat, stb.

2018. márc. 6. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 A kérdező kommentje:
Hát, köszönöm, csütörtökre be kell vigyem mégegyszer az ATI-intézetben, és valamit tesznek vesznek....
2018. márc. 6. 18:12
 17/17 Andizsuzsi ***** válasza:

"Már hogy ne lenne?"


Nyilván te jobban tudod, mint a kérdező.


Amúgy meg ne keverd meg szegényt. Ha középiskolába járna és lenne bizonyítványa, annak fénymásolatát az iskolaigazgató hitelesítheti, semmi szüksêg közjegyzőhöz szaladgálni.

2018. márc. 6. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!