A köznevelési törvény módisítása értelmében akkor én fel is adhatom, hogy valaha érettségim lesz?
Ma elfogadták a modosítást, 2018 szeptemberében én középiskola negyedikes leszek. Diszkalkuliás vagyok, tehát keverem a számokat, alap műveleteket nem tudok elvégezni. Ez hetedik osztályban derült ki, addig csak azt mondták, hogy lusta vagyok, de nem voltam lusta 3 matektanárhoz járni. ( nem kevertek össze se vissza, azért kellett 3 mert pótvizsgára készültem és megosztották a tanárok maguk között személyemet) viszont pótvizsgán megbuktam, majd szeptembert a nevelési tanácsadóban kezdtem, kiderült, hogy nem lusta vagyok hanem diszkalkuliás. BTM-es. Na meg kisebbségi komplexusom, meg idegen helyen félek, de ez mellékes.
Matekból most fel vagyok mentve, meg idegen nyelvből, helyesen se tudok írni ( gépen igen, papíron nem és nem tudok folyóírással írni mert összeolvadnak a betűk o a , d és d... olvasásnál keverem a v az f-el és úgy is írom le) szóval egy igazi hülye vagyok. De töriből és földrajzból jó vagyok. Ezt későbbiekben ki szerettem volna használni.
Mégis mit kell ahhoz tegyek, hogy legalább egy érettségim legyen? Képtelen vagyok matekot tanulni, idegen nyelv még csak-csak mert kimehetek külföldre tanulni, de ott a helyes kiejtést nem nagyon lehet megtanulni, szlenges. Bár azt is megszívnám mert írni kell. cant-ot leírom néha úgy, hogy kant... meg vannak még szebbek.
No, mit javasoltok? Vagy marad a Taigetosz? ( útiköltséget fizetik?)
menj el asztalosnak, villanyszerelőnek, ácsnak, valaminek. keresd rommá magad ezekben a szakmákban és leld meg az örömödet.
nem muszáj mindenkinek ügyvédnek, orvosnak vagy mérnöknek lenni.
(de kérlek a 24-et meg ezeket felejtsd el, mert itt nem szeretek a propagandaoldalakat)
Mint matekot igénylő szakmákat soroltál fel :D xD LOL kc #
Nem muszáj, de nem fizikai munkára vagyok hivatott, már a testalkatom miatt se. ( bár ezt nem tudhattad ) 2 év múlva érettésgizni szeretnék, amúgy meg szakmai számítás szakmai vizsgán 51% és matek is van, keményen. Még a pékeknél is. Szakma jelenleg keményebb mint a szakközép, 32%-nál érettségin már 2-es vagy mint írtam szakmán meg 51%.
Jó akkor mit linkeljek? Népszava? ugyan azt írja.... de oké. [link]
Nem mindent olvastál el. Éppen a hatályos törvényt és a módosítását nem.
► Ma nem fogadhatták el, mert az országgyűlés ezen a héten szerdáig (május 31.) ülésezett.
Tegnapelőtt, kedden volt oktatási témában (is) szavazás.
► A 2018/2019-es tanévtől kezdődő módosítás téged nem érint.
• Te, a jogszabály szerint, sajátos nevelési igényű vagy:
„sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (látási, hallási), értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd,” ← 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről, Értelmező rendelkezések 4. § 25. pont
• Az elfogadott módosítási javaslatban beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanuló szerepel.
„beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján az életkorához viszonyítottan jelentősen alulteljesít, társas kapcsolati problémákkal, tanulási, magatartásszabályozási hiányosságokkal küzd, közösségbe való beilleszkedése, továbbá személyiségfejlődése nehezített vagy sajátos tendenciákat mutat, de nem minősül sajátos nevelési igényűnek,” ← 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről, Értelmező rendelkezések 3. pont
Az elfogadott törvényjavaslatban ők szerepelnek:
„Az a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanuló, akit 2018. augusztus 31. napjáig a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján egyes tantárgyakból, tantárgyrészekből az értékelés és a minősítés alól mentesítettek, a mentesítés időtartamának félbeszakadása nélkül, középfokú iskolai tanulmányainak befejezéséig egyes tantárgyakból, tantárgyrészekből az értékelés és a minősítés alól mentesülhet.” ← Országgyűlés, 2017.05.30.10:25:41-i szavazás „Az oktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról” témájú T/15376/24 sorszámú irományról, mely 112 igen és 56 nem szavazattal lett elfogadott.
► T E H Á T :
Mivel te, a jogszabályi meghatározás szerint, sajátos nevelési igényű vagy, és nem beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő; téged nem érint a 2018/2019-es tanévtől történő változás.
Ez is olyan pontos, szakszerű sajtóhír, mint nemrég, az ebadós. És, a győzelmi jelentés, hogy visszavonták.
A tény pedig az, hogy ebadó (jogi nyelven: ebrendészeti hozzájárulás) már évek óta van, és nem lett visszavonva. Az önkormányzatok döntenek arról, hogy elrendelik-e, és milyen mértékben. Szedik is több településen. A módosító törvényjavaslat hajszálpontosan ugyanazt tartalmazta volna az ebrendészeti hozzájárulásról, mint az évek óta érvényben levő törvény. Csupán, a többi módosítás miatt más szakasz (§) sorszámot kapott volna. Más, vadászati vonatkozású módosítások miatt vonták vissza a módosító törvényjavaslatot.
A Köznevelési Törvény jelenleg hatályos, teljes szövege: [link]
Az elfogadott módosító javaslat szövege: [link]
Az országgyűlési elfogadás: [link]
Alul, a szöveges PDF-re kattintás után a megnyíló iromány kezdőképe: [link]
És az emlegetett módosítás: [link]
Köszönöm. Holnap átolvasom, de beilleszkedési és tanulási nehézséggel küzdő egyén vagyok. BTM.
Köszönöm.
# 3
a kedves hármas versenyző beszól, de ő meg csak a 444-en a hvg-n meg az index gyűlölküdő, propagandaoldalakon lóg :) gratulálok
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!