Az iskola kidobhatja a szemétbe a gyerekek ajándék focis kártyáit?
Érkezett egy cégtől ajándék fifa PC-s játékhoz pár doboz kártyacsomag. A lényeg, hogy celofánba csomagolva van 10 focista a képek alatt egy kód, amit ha beírnak az online FIFA 2017-be azt a játékost beaktiválod magadnak. Lényeg a lényeg, hogy az iskolavezetés az összeset kidobatta a szemétkonténerbe.
Kérdeztem, hogy miért dobjuk ki? Arra gondoltam, hogy azért hogy ne ilyen hülyeségekkel játszanak tanulás helyett, ne vonja el az értékes figyelmet illetve ne égesse ki a gyerekek agyát ezzel a sok csihi-puhival, mert kell a tanuláshoz. A vezetés elmondta, hogy azért dobjuk ki, mert bármi lehet benne pl drog is. Kérdeztem, hogy akkor én vállalom, hogy szétbontoma kártyákat és akár egyenként átnézem, kioszthatjuk akár jutalomként versenyek, ünnepek alkalmával is a gyerekeknek, de elutasították a javaslatom. Néhányat felbontottam, de csak kártya volt benne a maradékot a gondnok kidobta a konténerbe, amit már el is vittek a szemetesek. A gyerekek nem tudták meg szerencsére.
Egyébként érdekes, hogy az apám, aki szintén tanár egyetértett az iskolavezetéssel, mert szerinte PC-s játékok nem valók a gyereknek egészen érettségiig. Elbutulnak tőle, elvonja a figyelmet a tanulásról és kiégnek.
Kinek lehet igaza?
Drog van a csomagban. A PC játék kisüti a gyerek agyát.
Ennél nagyobb baromságokat ritkán olvasni, pedig ez az oldal aztán tud dolgokat:D
Az iskolavezetés egyszerűen nemtörődöm volt. És szerintem pont ők azok, akik kiégtek, hisz ha nem égtek volna ki, akkor meglátták volna a lehetőséget arra, hogy mint jutalom, ösztönözni lehessen a diákokat, vagy csak szimplán támogatni lehessen a szórakozásukat.
A FIFA aztán meg főleg nem egy "csihi-puhi" játék. Egy Mortal Kombat esetén én is megfontolnám, hogy kinek adnám, de a FIFA nagyjából semmiben nem különb a TV-s focimeccsnél. Ha a gyereket érdekli a foci, úgyis végigül 90 percet a TV előtt. Ennyi idő alatt már fél tucat meccset lejátszott volna a barátjával. Ha meg nem érdekli a foci, akkor meg úgysem fog FIFAzni...
Akkor ennyi erővel magát a játékot miért nem dobták ha nekik az az álláspontjuk amit fent leírtál?? Ellentmondásos ez az egész.
Nekik nem fontos ez a kártya ennyi a lényeg. De egy fifázó fiúnak fontos csak ők ezzel nincsenek tisztába meg pont lesz arják hogy a gyereknek jó e vagy sem. Ezért van meg a véleményem sok tanárról a "mert én aztmondtam" nézetük miatt . Neki nem kerül semmibe az adott dolog de egy tanulónak sokat jelentene de hogy ő ne veszítsen az imidzséből csak azért is nemet mond.
'Egyébként érdekes, hogy az apám, aki szintén tanár egyetértett az iskolavezetéssel, mert szerinte PC-s játékok nem valók a gyereknek egészen érettségiig. Elbutulnak tőle, elvonja a figyelmet a tanulásról és kiégnek.'
Le merném fogadni, apád életében nem látott PC-s játékot, vagy a merev, vaskalapos tábort bővíti XD
Én pedig első körben cáfolom az állítását, már általánosban és gimiben toltam fps-t, verseny progikat, stratégiát és hopp, mégis eljutottam az érettségiig, sőt még diplomát is szereztem. Na erre varrjon gombot :P
'És szerintem pont ők azok, akik kiégtek, hisz ha nem égtek volna ki, akkor meglátták volna a lehetőséget arra, hogy mint jutalom, ösztönözni lehessen a diákokat, vagy csak szimplán támogatni lehessen a szórakozásukat.'
Nagyon érdekelne, 2-es, mit értesz kiégés alatt?
Robgros, 2es vagyok
Őőő burn-out szindróma. Azaz amikor szarsz mindenre, nem érdekel/nem kelti fel az érdeklődésedet semmi, nehezedre esik a rutint vagy a megszokottat megváltoztatni, kerülöd az új dolgokat.
Mint egy tanár 40 év után egy problémás gyerekekkel foglalkozó iskolában:D Túl sok kötelesség, feladat, munka, teher egyszerűen elveszi a színeket az életből. Csináljuk meg a dolgunkat, aztán menjünk aludni vagy nemtom, de hagyjanak békén.
És a kiégett tanárok nem fognak aktívkodni. Menyasszonyom kezdő tanár. Egy rohadt joghurtos dobozt sem lehet kidobni, mert abból eszközt lehet gyártani. WC papír gurigáról ne is beszéljünk:D Egy öreg tanárt ez nem érdekli. Vagy megveszi a boltban, vagy inkább leülteti a gyereket a könyv mellé és színes-érdekes eszközök nélkül szárazon belényomja a tananyagot.
Ezt értettem kiégés alatt.
'Egy öreg tanárt ez nem érdekli. Vagy megveszi a boltban, vagy inkább leülteti a gyereket a könyv mellé és színes-érdekes eszközök nélkül szárazon belényomja a tananyagot.'
Jeeez... Na ezeknek sem mernék odatenni egy interaktív táblát segítség gyanánt :D
Hogy valaki a kérdésre is válaszoljon, igen, kidobhatja.
Miért küld egy idegen cég előzetes egyeztetés nélkül ilyen dolgokat egy iskolába?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!