Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Hogyan kerülhetek kapcsolatba...

Hogyan kerülhetek kapcsolatba valakivel, aki börtönben van?

Figyelt kérdés

Volt/ van egy jó barátom, akivel messze élünk egymástól, ezért többnyire neten keresztül tartottuk a kapcsolatot, de többször találkoztunk személyesen is. Bármilyen elfoglaltak is voltunk, nem volt olyan nap, hogy ne beszéltünk volna legalább pár mondatot.


Lassan két hete chat közben egyik óráról a másikra eltűnt. Nem gondoltam semmi komolyra, azt gondoltam, biztos elment az internetje vagy ilyesmi. Aztán 4 napig semmi hírem nem volt róla. Telefonon se lehetett elérni. Közös ismerőseink sajnos nincsenek, így senkit nem tudtam megkérdezni, hogy tud-e róla valamit.


Elkezdtem komolyan aggódni, kombináltam, hogy mi van ha valami baja lett, rosszul lett, megtámadták vagy ilyesmi. Aggódva felhívtam a rendőrséget, megadtam a nevét és a lakcímét, hogy nézzék már meg, él-e, otthon van-e, jól van-e. Azt mondták elmennek és megnézik.

Pár perc múlva visszahívtak, hogy nincs semmi baja, épp fogdán van, körözés miatt bevitték, nem kell érte aggódni, de mást nem mondtak.


Teljesen ledöbbentem, mert egyáltalán nem tűnt bűnözőnek. Olvastam a neten, hogy fogdában 72 óráig tartják max az embert, de az már rég letelt, szóval gondolom, azóta már börtönben ül valahol.


Nagyon nagyon szeretném megtudni, hogy miért ültették le, de nem tudom, kit lehetne erről megkérdezni. Így nem tudom, hogy most sajnáljam, vagy utáljam, mert azt tudom, hogy voltak rosszakarói, és akár ártatlanul is ülhet. De ha pl nőket erőszakolt vagy ölt meg, akkor engem is érintene, mert akár velem is megtehette volna, és szeretném tudni, hogy veszélyben voltam-e.


Úgy olvastam, hogy ha leültetnek valakit, küldhet valami kapcsolattartói levelet, és akkor lehet egymással levelezgetni. Én ilyet nem kaptam tőle, ezért kezd gyanús lenni, hogy ezek szerint nem akar velem beszélni, vagy nem tudom...


Szóval, az lenne a kérdésem, hogy hogyan tudhatnám meg, miért van börtönben.


Az is érdekelne még, hogy mi van ilyenkor a rab kinti dolgaival?

Ő pl magántanár volt otthon, napi 2-4 tanítványa volt, akik házhoz jártak hozzá. Ilyenkor szólhat nekik, hogy ne menjenek többet, vagy majd mindenki potyára járkál hozzá, és rájönnek hogy eltűnt?

Nemsokára kezdene egy új munkahelyen, ahol felnőtteket oktatna, de nyilván akkor abból se lesz semmi. Az ilyen dolgait hogy intézheti el egy rab?


Még egy utolsó kérdés: börtönben rabruhát kell hordani, vagy vihetnek be sajátot? :)


Előre is köszönöm a segítséget, ha valaki tud bármilyen hasznos infót mondani! :)



2017. ápr. 13. 22:12
 1/7 anonim ***** válasza:
76%
gondolom te vagy a nő a témában, aki romantikus szálakat táplál a csávó iránt, aki így elsőre nem egy tisztességes ember. Én a helyedbe hagynám a francba, mert amilyen naívnak tűnsz, látszik, hogy bármiért is vitték be, megfogja neked magyarázni, hogy nem úgy volt/felültették.
2017. ápr. 14. 00:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Sehogy. Hacsak nem téged adott meg kapcsolattorként.
2017. ápr. 14. 00:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:

Semmilyen romantikus szálat nem táplálok, csak barát volt.

De egyszerűen nem tudok addig megnyugodni, amíg nem tudom miért vitték be. Nagyon nagyon kíváncsi vagyok.

2017. ápr. 14. 10:48
 4/7 anonim ***** válasza:
100%
Te sehogy nem tudsz vele kapcsolatba lépni. Ő küldhet ki Neked kapcsolattartói papírt, ha ezt nem teszi nem fogsz róla tudni semmit sem. Közeli családtagnak sem adnak felvilágosítást, nemhogy barátnak.
2017. ápr. 16. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:

Köszönöm a választ!

Azért az elég gáz, hogy még egy bűnözőnek is joga van bujkálni és még ő van védve a kellemetlen találkozásoktól...

2017. ápr. 19. 18:47
 6/7 anonim ***** válasza:
Kedves Kérdező! - börtönben rabruhát kell hordani, vagy vihetnek be sajátot? Ha jogerősen el ítélt, csak akkor kap teljes körű ruházatot. Ha előzetesben van, és még nincs ítélete, akkor abban az esetben saját ruhában van az adott illető. De akkor nem is rab, hanem fogva tartott civeilnek számít. - "Azért az elég gáz, hogy még egy bűnözőnek is joga van bujkálni és még ő van védve a kellemetlen találkozásoktól..." A bűnőző ha már el kapták, és bent van akár a rendőrségi fogdán, vagy akár egy B.V. Intézetben (börtön) akkor az adott bűnöző már nem bújkál! Hanem le bukott. Az hogy egy adott B.V.-ben lévő fogva tartott, kivel tartja a kapcsolatot, az részben az adott B.V. intézet szabályzat írja le, illetve adott esetben a bíróság is bele szólhat. De ön magában a B.V.-ben lévő fogva tartott saját maga döntheti el hogy kivel tartja a kapcsolatot. Mert a B.V.-nek jogában áll felügyelni a kapcsolat is. De alapban mint írtam a B.V.-ben lévő fogva tartottnak kell kezdeményeznie a kapcsolat felvételt, a "kint" lévőkel. Elsődleges kapcsolat tartok a közvetlen család tagokat szokták engedélyezni. Tehát nem biztos hogy el tünt, az adott illető. Csak ép lehet hogy nem tudja a címed, vagy telefonszámod, és így nem tud kapcsolattartói levelet küldeni.
2017. ápr. 30. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

Azóta kiderült, hogy előzetesben volt, de már kiengedték. :)

2017. ápr. 30. 16:22

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!