Mikor lesz Euro magyarországon?
Soha napján kiskedden.
Előbb megy csődbe az ország...
"másrészt ebből nekünk semmilyen előnyünk lenne"
Dehogynem lenne, egyrészt nem lehetne árfolyamingatással bedönteni a forintot, és ebből nyereségre szert tenni, mint arra az elmúlt években több példa is volt, másrészt az itthon éhbérért dolgoztatott melós azonnal, és közvetlenül, minden számolgatás nélkül látná, hogy pár száz kilométerrel arrébb ugyanazért a munkáért hányszor annyit fizetnek.
Sem az elsőt megakadályozni, sem a másodikat kiegyenlíteni nem szándékozik ez a kormány.
Tehát egyelőre valóban esélytelen.
Most képzeld el, hogy mi lenne, ha a sok magyar meglátná a 300 eurós fizetését.
Csak 300!!?? Lázad, lázad, lázad!!!
AZ unió tagjaként bizony érdekünk lenne az árfolyamingadozások és manipulációk kivédésére illetve az ebből fakadó uniós piaci szereplésünk (kiskereskedelmi is!) kiszámíthatóbbá tételéhez, nyilván ezt elő kell(ett volna már) készíteni.
Sajnos Orbán semmi másban nem érdekelt személyesen jelenleg mint az ország és az EU közötti szakadék mélyítésében. Amíg ez a kétszínű tetű van a nyakunkon addig az Euro esélye zéró.
Mostanában nem. Gazdaságilag nagyon megterhelő lenne. Bár tény, a Land rover kiemelten egyik okként azért választotta Magyarországgal szemben Szlovákiát az új gyárának helyszínéül, mert ott már euróval fizetnek. Szóval így is-úgy is érnek minket hátrányok.
Jelenleg az EU jövője a legnagyobb kérdés. Amíg nincs pontosan lefektetve, hogy hogyan lesz végre működőképes a továbbiakban, milyen mélyebb integrációs vagy erős nemzetállamos vonal fog megvalósulni, addig nem lehet ilyen komoly dolgokba belemennünk, mint az euró kérdése.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!