Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Ez zaklatásnak minősül a...

Ez zaklatásnak minősül a szomszéd részéről?

Figyelt kérdés
Panelházban, az alattam lakó szomszédról van szó. Már többször is előfordult, hogy feljött, mert állítólag éjszaka szándékosan zajolunk, direkt zavarni akarjuk, nem hagyunk neki nyugalmat. Őszintén szólva nem tudom miről beszél ilyenkor, úgy élek, hogy próbálom minél jobban minimalizálni a zajt, főleg éjszaka, de még nappal is olyan csendesen élek, ahogy csak lehet, a legtöbb zajt kb. a mosógép csapja, az is csak napközben megy, hetente maximum egyszer. De egyébként sem csinálok semmit, aminek nagy hangja lenne, lévén, hogy szinte egész nap ülök a lakásban. Ennek ellenére már többször is feljött, hogy szándékosan zavarjuk, nem hagyjuk éjszaka pihenni és ha ez így megy tovább, lépéseket fog tenni, illetve hogy mi áskálódunk ellene, hazugságokat terjesztünk és ezt is fel fogja göngyölíteni, ha nem marad abba a zaj. Nem ez volt az első eset, hogy ilyenekkel gyanúsított, pedig igazából fogalmam sincs miről beszél. Mostmár én tartok ott, hogy ha megint feljön, lépéseket teszek, már az idegeim nem bírják, hogy lábujjhegyen kelljen járnom (amit ha mondok neki, gyakorlatilag lehazugoz) és az alaptalan vádaskodásait. Tudok valamit tenni? Ez már vehető zaklatásnak? Sajnos bizonyítékom nincsen, mindig személyesen keres.
2017. jan. 22. 13:47
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
27%
Néhány pofon helyrerakná.
2017. jan. 22. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
53%
Nem ertem miert foglalkozol egyaltalan vele??? Nem kell ilyen mimozanak, nebantsviragnak lenni. En magasrol tenek ra. En is tarsashazban lakok, koltozes utan megkerdezte a kedves szomszed, hogy ugyanmar reggel 8 elott ne huzzam le a wc-t mert felebred ra, hanem csak oblitsem le. Na hat onnantol duplan huztam le. A sajat laksomba ne szabalyozza be az eletem senki.
2017. jan. 22. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:

A kedves szomszédodnak kezdenek "elmenni otthonról".

Következő alkalommal ajánlj neki egy pszichológiai vizsgálatot, mellé közöld vele, még egyszer meglátod az ajtód előtt, te jelented fel zaklatásért . A feljelentéssel mellékelni fogsz egy fotót és hangfelvételt, amit a telefonoddal felvettél pontos dátumozással.

2017. jan. 22. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
0%
Tipikus skizofrén. Nem tehet róla, azok állandóan hangokat hallanak, azt hiszi tőletek jön. El kell küldeni orvoshoz. Nagyszeráen gyógyítható
2017. jan. 22. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:

Vannak ilyen idióták.

Ugyanígy egy alsó szomszédom volt, aki bármi apró zajra egyből elkezdte verni a fűtés csövet. De olyanokra is hogy leesett egy villa az asztalról. Máris fél percig verte a csövet.

2017. jan. 22. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:

"Vannak ilyen idióták.

Ugyanígy egy alsó szomszédom volt, aki bármi apró zajra egyből elkezdte verni a fűtés csövet. De olyanokra is hogy leesett egy villa az asztalról. Máris fél percig verte a csövet."


Vannak olyan selejtes új építésű házak, ahol lehet hallani. Nagyon durva zajok vannak. Én hallottam amikor a szomszéd mosogatott !!

2017. jan. 22. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
Mindenki hallja. A panelok ilyenek. Én is hallom ha mosogatnak felettem vagy ha engedi a kádat. Mégse kezdem el verni a fűtéscsövet. Tisztába vagyok vele hogy ez ilyen és elfogadom. Viszont vannak olyan barmok akik ezt nem képesek megérteni.
2017. jan. 22. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:

Egy kérdés: hány éves a kérdésben szereplő szomszéd? Ha idős, öreg, akkor III/III-as volt, azért beszél így. Rendszerváltás előtt hozzászoktak, hogy ilyeneket simán parancsolhattak a szomszédnak, mert, ha az nem az ő szabályaik szerint élt, akkor behazudták például, hogy Szabad Európát hallgatott és máris ment érte a fekete autó. Tudom, hisz nekem is egy volt III/III-as a szomszédom, ő is ugyanígy viselkedik, csak nálunk kertesházról van szó.

Ha nem idős, öreg a szomszéd, akkor meg simán bekkant.

Az egészet pedig nagyon egyszerűen meglehet oldalni. Tuti vannak még olyanok, akikkel eljátsza ezt. Ezeket az embereket megkeresed, összefogtok és állandóan panaszt, bejelentést tesztek a szomszédod ellen. VISZONT SZIGORÚAN KÜLÖN-KÜLÖN! Sose együtt menjetek, mert akkor az egy panasznak minősül csak. Szépen külön, egyenként tegyetek panaszt és direkt kérjétek külön kezeljék a sajátotokat a többiekétől. Ilyen módszerrel sikerült megszabadulni a hírhedt csúszlis öregasszonytól is.

2017. jan. 23. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim válasza:
Az én alsó szomszédom is pszichés beteg :( de nálunk mindenki tudja a lépcsőházan úgyhogy tudnak tanuskodni ha arra kerülne sor. Sajnálom szegényt, nem is foglalkozom vele. ( diktafon-hangfelvétel nem árt! Van nekem is...)
2017. jan. 23. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim válasza:

ez zaklatás. kérd meg, hogy legyen szíves felvenni az éjszakai zajongásod és kérjen birtokvédelmet ellened ;)

Te pedig ignoráld.

2017. jan. 23. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!