Hogyan lehet az elbitorlás ellen védekezni? Ha én évente kimegyek pl. a telkemre hogyan tudom ezt bizonyitani ha valaki azt állitja 15 év mulva, ő rendszeresen lekaszálta s esetleg ezt videokkal bzonyitja?
Egyrészt az elbirtoklási szándékot tudtommal a tulajdoni lapon be kell jegyeztetni, ezt kikéred a földhivatalból, és megnézed, hogy van-e rajta ilyen.
Másrészt meghirdeted a telket, hogy művelésre bérbeadó, és ha kaszálni akarja a jóember, akkor fizessen érte valami jelképes összeget. Bemondásra ezt se hiszik el, úgyhogy legyen róla szerződés, meg átvételi elismervény, hogy fizetett.
Harmadrészt úgy, hogy bejelented a rendőrségen, hogy birtokháborítás történt, mert az engedélyed és a tudtod nélkül rámentek a telkedre, és lekaszálták és levitték róla a szénát. Nyugodtan mondd meg a rendőrségen, hogy nem azt várod, hogy ők most teljes állományban nyomozzanak egy bála széna miatt, neked az kell, hogy nyoma maradjon a feljelentésnek, hogy te, mint tulajdonos, élsz a jogaiddal. Legfeljebb viszel egy Deák-igazolványt.
Milyen gyakran kell kikérni a tulajdoni lapot?
Mert ugye nekem nem fogja belejenteni, hogy el akarja bitorolni, lapesetben csak utólag tudnám meg mikor már megtörtént.
Azt se jelenti be nekem, hogy kaszálni akarja mertaz elbitorlás lényege hogy ne tudjam meg.
A birtokháboritást se fogom megtudni ha évente megyek ki a telekre hacsak nem pont közvetlenül utána mentem ki. a nyár viszont elég nagy s neki elég ha csak nyaranta egyszer kaszálja le egy részét s csinál arról fotót én viszont rendszeres látogatás nélkül ezt észre se veszem.
Köszi hogy te legalbb értelmesen szóltl hozzá, de most már látod a problémát? Büncselekményeket nem szoktak előre bejelenteni s ha valaki nem jár ki megesik, hogy észre se veszi.
Rendrségnek meg szerntem nem mondhatom meg hogy csak névleg tettem feljelentést, ezt nem én döntöm el.
Ugyanakkor az jónak hangzik, hogy a 14. évben feljelentést teszek hogy eltűnt ez az mert akkor valóban marad nyoma. és valóban tűnik el ez az...
Ne evente menj ki, vagy bizz meg valakit, hogy egy evben ketszer-haromszor kaszalja le.
Gondolom kibirod azt a par ezer forintot amibe az kerul.
En kulfoldon elek es volt Magyarorszagon telkem, evekig rendszeresen kaszaltattam.
Az elbirtoklás eredeti szerzésmód, így nem kell bejegyeztetni sehová sem, mivel ipso iure - vagyis törvény erejénél fogva létrejön.
Az más kérdés, hogy az elbirtokló magának tesz egy hatalmas szívességet, ha fut egy kört az illetékes földhivatalnál is, mert az elbirtokló nem hivatkozhat a tulajdonjogára azzal szemben, aki a tulajdoni lapban bízva ellenérték fejében jogot szerzett a telekre.
Nincs elbirtoklás, ha valaki alattomban, bűncselekmény útján vagy erőszakos úton jutott a dologhoz, vagy ha a jogosult fellép a jogellenes használó ellen - megszakítja a szakadatlan birtoklást.
Ha rendszeresen jársz ki az ingatlanra, és látod, hogy ott valaki a Te engedélyed nélkül munkálkodik, akkor fellépsz ellene - innentől nincs elbirtoklás.
egy ügyvéd
Édes jó istenem.. minek válaszolgatnak egyesek jogi kérdésekre, ha fogalmuk sincs róla. A kérdező egy olyan jogi kérdést tett fel, ami kb. másodéves anyag az egyetemen, ezzel minden jogásznak tökéletesen tisztában kell lennie. Ehhez képest borzasztóbbnál borzasztóbb laikus válaszok jöttek. Dühítő, hogy egyesek miért nem képesek annyi önkritikára, hogy nem pofáznak bele olyanba amiről fogalmuk sincs.
Kedves kérdező, ezek az esetedre vonatkozó szabályok:
Ptk. 5:44. § [Az elbirtoklás feltételei és jogi hatása]
(1) Elbirtoklás útján megszerzi a dolog tulajdonjogát, aki a dolgot ingatlan esetén tizenöt, ingó dolog esetén tíz éven át sajátjaként szakadatlanul birtokolja.
Ptk. 5:49. § [Az elbirtoklás megszakadása]
(1) Az elbirtoklás megszakad, ha
a) a tulajdonos a dolog kiadása iránti követelését bírósági úton érvényesíti;
b) a tulajdonos a dologgal kapcsolatban tulajdonosi jogát gyakorolja; vagy
c) a birtokos a birtokot akaratán kívül elveszti, és azt egy éven belül nem szerzi vissza, vagy egy éven belül nem kéri a bíróságnál, hogy a dolog újabb birtokosa a dolgot adja vissza.
Tisztázzunk néhány dolgot:
1./ Az elbirtokláshoz az kell, hogy 15 éven keresztül, szakadatlanul és sajátjaként birtokoljon valaki. Ez azt jelenti, hogy te 15 évig rá sem nézel az ingatlanodra. Ha tehát te évente egyszer kimész füvet nyírni, gazolni, beköszönni a szomszédoknak + te viseled az ingatlan utáni terheket, adókat stb. akkor FOGALMILAG KIZÁRT a szakadatlanul és sajátjakénti birtoklás.
2./ "Egyrészt az elbirtoklási szándékot tudtommal a tulajdoni lapon be kell jegyeztetni, ezt kikéred a földhivatalból, és megnézed, hogy van-e rajta ilyen."
Az elbirtoklás ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonjogszerzési mód. Nyilvánvalóan nem kerül rá az ingatlan tulajdoni lapjára az elbirtoklási szándék (oda eleve csak jogokat/terheket lehet bejegyeztetni, szándékot nem)!
3./ "Másrészt meghirdeted a telket, hogy művelésre bérbeadó, és ha kaszálni akarja a jóember, akkor fizessen érte valami jelképes összeget."
A szerződéses jogcímen alapuló használat eleve kizárja az elbirtoklást, hiába bérlek én 15 évig egy lakást, mégse leszek annak a tulajdonosa.
4./ "Harmadrészt úgy, hogy bejelented a rendőrségen, hogy birtokháborítás történt"
Birtokvédelmet a jegyzőtől tudsz kérni, a rendőrség magánlaksértéssel foglalkozik, ami nem polgári, hanem büntető kategória.
5./ "Legfeljebb viszel egy Deák-igazolványt."
Mind a vesztegetés, mind a vesztegetésre való felbujtás bűncselekmény!
Félreértés ne essék kérdező, Te teljesen jól tetted, hogy rákérdeztél valamire amit nem tudsz, hiszen miért is kéne tudnod. Az viszont felháborít, hogy okoskodni kívánó laikusok félrevezetnek olyanokat, akik jóhiszeműen érdeklődnek egy jogkérdés iránt és mindenféle zöldségeket összefecsegnek.
köszönöm.
tehát ha jól értem, kell lennie valami iratnak 15 éven belül arról, hogy én ott intézkedtem.
mert oké kimegyek kaszálni.
az évente kimegyek félreérthető volt, nem évente egyszer hanem a törvényben előirt módon junius 30 ig egyszer s utána néhányszor. egy az évente egyszer egy sáv.
ugyanakkor van hogy csak egy szomszéddal találkozok, azzal akiből kinézem hogy elbitorolja mert vannak hasonló szintű tettei. na neki hiába köszönök be. néha találkozom másikkal is de 15 év nagy idő mire megyek azzal ha meghal 15 év mulva. s csak olyanokkkal találkozom rajta kivül akik már nem ismernek csak néznek ha látnak az utcán s tanusitani nem tudják, hogy ott voltam a településen. a telek maga és környke kihalt, maga a telek nem belátható, azt hogy ott teszek veszek évente néha, senki se látja igy tanu se nagyon lesz.
mondjuk odamenet végigköszönhetek az utcán, bemehetek a kocsmába is - bár 6 feles után az anyjára se emlékszik nemhogy arra h azalatt ott voltam, de mégis akkor ez a hivtalos intézés tünik a legjobbnak.
oké h mi a törvény, azt értem, de engem nem csak a törvény érdekel hanem a bizonyithatósága is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!