Hol találom az okj esti képzésre vonatkozó törvényeket, jogszabályokat?
Figyelt kérdés
Link is elég lesz, természetesen nem várom el mástól, hogy kikeresse nekem, de azért leírom a problémámat, hátha tudja rá valaki a választ. Elkezdtem egy 2 éves ok képzést nappalin. Az első év végén megbuktam 1 tantárgyból, de a bizonyítványom az megvan. Nem léptem túl az hiányzásokat, szóval minden stimmel, csak egy bukásom van. Van a környékünkön egy másik iskola, ahol ugyanolyan képzés van, mint amire én jártam. Ismerősöm azt mondta, hogy erre az esti képzésre csak heti 1 napot kell járni. Augusztusban elmentem ebbe az iskolába, a titkár azt mondta, hogy nem kötelező bejárni az iskolába, és kapni fogok felmentést a sikeres tantárgyakból. Az iskola szó szerint egy nyomor telep, tele van drogossal. Ezen a héten indult a képzés, még nem tudtam beadni a jelentkezési lapomat. Azt mondtam, hogy szeretnék elmenni a határvadászképzésre novemberben, ezért inkább majd csak akkor jelentkezek, ha nem vettek fel oda, természetesen még ebben az évben. A titkár azt mondta, hogy adjam be a jelentkezési lapomat, és majd kiiratkozom, ha felvettek, meg a törvény szerint a képzésre csak a kezdetkor lehet jelentkezni. A törvényt persze nem mutatta meg. Heti 3 napot kell járni a suliba délután, 10 km-re van az iskola, és busszal nem lehet megoldani a bejárást. Elég furcsa, amikor én nappali okj-n voltam, közvetlenül fél év előtt elég sokan váltottak iskolát, jöttek hozzánk, valaki márciusban ment át abba az iskolába, amibe most akarnék járni. Augusztusban még tök jó fej volt a titkár, azt is mondta, hogy egy rendőrt levezényeltek a határra, kiakart iratkozni, és felajánlotta neki az iskola, hogy nem kell bejárni, akkor még rugalmasnak mutatták magukat. Most meg úgy érzem, hogy csak hazudoznak, terelnek, teljesen hülyének néznek. Adjam be a jelentkezési lapot, ők felveszik a támogatást, aztán 20 igazolatlan hiányzás után majd átlépnek rajtam. Még biciklivel sem lehet bejárni, mivel azon az úton tilos kerékpározni, csak autóval tudnám megoldani, de az egyrészt drága, másrészt meg parkolót csak tanárok vehetik igényben, másrészt azon a környéken egy rozsdás szöget sem mernék otthagyni.2016. szept. 28. 12:53
1/1 anonim válasza:
én segítenék, de sajna nem tudom kibogózni, hogy iskolarendszeren belüli OKJ vagy iskolarendszeren kívüli.
Attól, hogy esti még mindkettő lehet.
Lenne diákigazolványod vagy sem?-így már el tudnám dönteni.
Ha van diákod akkor a szakképzési tv. vonatkozik rá, és iskolarendszeren belüli OKJ- hosszabb képzési idők
ha nincs diákod és felnőttképzési szerződésed lesz akkor a felnőttképzési tv. vonatkozik rá, iskolarendszeren kivüli képzés , rövidebb a min. és maximum óraszám
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!