Ha az egyetem tűzvédelmi törvényt sért, fel lehet jelenteni, hogy intézkedés történhessen?
Az egyik egyetem egyik karán idén bevezették a kötelező katalógusos megjelenést, viszont nem tudták kivitelezni, hogy a terem mérete ugyanakkora legyen, mint a résztvevők ahányan vannak, ezért a hallgatók igen nagy része a lépcsőre ülve kényszerült. Amellett, hogy undorító intézkedés, amennyiben tűz ütne ki, a hallgatók egymás hegyén-hátán taposnának, és eléggé szabálytalan is, mivel a lépcsőket szabadon kell az előadókban hagyni.
Kihez lehet ilyesmivel fordulni ebben az esetben?
"Ahogy látom, itt sokan nem jártak még egyetemre, hiszen nem érzik a probléma súlyát."
én jártam és érzem.
és pontosan az a tapasztalatra alapozott véleményem, hogy a kérdezőnek baromira nem azzal van baja, hogy tűzvédelem, meg előírások, hanem azzal, hogy be kell járnia...
és ennek megfelelően is kezelem a kérdést.
Én is járok jelenleg is, és marhára idegesített, amikor túl volt töltve a terem. Pl. BME-VBK MSc (tehát már nem kis szaros BSc-seknek volt az óra, és nem is huszadrangú szar egyetemről beszélünk) - első eladásokon 2 előadó is közölte, hogy ez direkt van így, mert úgysem jár be a többség, szóval "bocs", akik az első pár órán állnak (kisebb előadó volt, nem lépcsős).
Ez még rosszabb, ha még kötelezővé is teszik a bejárást, ami, lássuk be, mindentől függetlenül is egy baromság. De így meg még pofátlanság is.
Lehet, hogy a tűzvédelem már csak egy ürügy, de az ilyen maguktól eltelő egyetemekkel kapcsolatban nehéz bármit tenni. Pedig az ember azért elvárná, hogy nyugodtan tanulhasson.
A tűzvédelem nem lehet csak ürügy!
Lehet, hogy soha nem történik semmi, de ha egyszer, véletlenül, mégis, az tragédia.
Komolyan kell venni.
Biztos ki van függesztve valahol a bejárat mellet a tűzvédelmi terv, amin ki vannak jelölve a vészkijáratok, alaprajz, minden.
Azon fel van tüntetve, hogy ki készítette, és ki felelős érte.
Szerintem azt a céget, vagy hivatalt kell megkeresni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!