Rám terheli –e a munkahely a kp-s fizetés általa kitalált admin költségét? Semmiféle fizetéssel kapcsolatos ktg nem terhelhető a dolgozóra-rosszul tudnám?
Úgy tudom a dolgozónak joga van a fizetését kp-ban vagy banki utalással kérni. Egyik esetben sem köteles indokolni miért épp így vagy úgy kéri és semmiféle , a munkáltatónak ezzel kapcsolatos ktg-e nem terhelhető a dolgozóra. És ezzel elvileg téma lezárva. Ha én azt mondom hogy kp-ban kérem és a cégnél én vagyok az egyetlen aki így kéri-hát szar ügy, de attól ez még nekem jogomban áll és a cégnek teljesíteni kell méghozzá ingyen.
Uis utalós fizetéses voltam de mostantól kp-ban kérem. A cég megtagadta mondván senki se kéri már így és ez neki külön költség kézikassza stb. Mondtam erre hogy nagyon tudom sajnálni de ehhez jogom van és különben is megszüntettem a bankszámlám így nincs hova utalni így nem lesz más választása mint a kp másképp nekem nem tud fizetni.
Erre megkaptam kp-ban 1500-as levonással mondván ennyi az admin ktg a cégnek. Ha most kérdésem: ez így megy hogy a cég a hasára üt és kitalál egy összeget? Mi alapján vonták le ezt tőlem? Mi alapján mikor egy fillért emiatt le nem vonhatnak a jogszabály szerint? És ha már itt tartunk miért 1500? Miért nem egyből 15.000? Hát ha már hazudunk hazudjunk nagyot nem?
Azt megteheti a cég hogy megválik tőlem valami mondvacsinált indokkal (mert ez az indok nem lehet hogy kp-ban kérem a fizut) de amíg itt vagyok addig… kérdés én most mit tehetek? Ott a levonás, már megtörtént.
Ne, kérem ne kezdjük el magyarázni hogy már ennyiért meg annyiért van bankszámla és akár ingyenes számlavezetés is van-NEM ÉRDEKEL. Nincs számlám nem is lesz. Már akkor se ha a bank majd nekem fizetne csak legyen!
158. § (1)99 A munkabért készpénzben vagy a munkavállaló által meghatározott fizetési számlára utalással kell kifizetni.
(2)100 A munkabér fizetési számlára utalással történő kifizetése esetén, a munkáltatónak úgy kell eljárni, hogy a munkavállaló munkabérével a bérfizetési napon rendelkezhessen.
(3)101 A munkabér kifizetése - ide nem értve a nem magyarországi székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára történő átutalást - a munkavállaló részére költséget nem okozhat.
Hogy mit tehetsz? Felkéred őket, hogy fizessék ki neked a levonást, mert ha nem, jogi útra lépsz.
Aztán kérdés, hogy azt megléped-e.
Azonban... Kisebb csetepatékat élvezetes folytatni a vezetéssel, de ha a helyzet állandósul, hosszú távon úgyis te vesztesz.
Most a politika kategóriában tevékenykedsz? Azért majd várunk vissza az üzlet kategóriába is.
http://www.gyakorikerdesek.hu/uzlet-es-penzugyek__karrier-fi..

Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!