Ha gondnokság alá helyeznek egy közeli rokont és nincs más rokona csak én, köteles vagyok elvállalni a gondnokságát? Rákötelezhet az állam?

Munkanélküli vagyok és beteg is, még a saját életemet is nehézségekkel intézem, de azért nem panaszkodom. A körülményekhez képest lehetne rosszabb is.

Viszont most értesített róla a kormányhivatal, hogy depressziós/skizofrén anyámat gondnokság alá helyezik és beidéztek holnapra kormányhivatalba. Több, mint hetven éves és képtelen meghozni a továbbiakban mind anyagi ügyekben, mind a kezelésével kapcsolatos döntéseket. Gyakorlatilag beszámíthatatlan és nem képes magát ellátni.

Én már egy éve nem hallottam anyámról és most a kormányhivataltól értesültem erről. Fogalmam sincs mire számítsak és rettegek tőle, hogy ráköteleznek valamilyen feladatra, amit képtelen vagyok ellátni! Azért vagyok egyébként munka nélkül mert betegségem miatt nem tudok sokszor kimozdulni itthonról (pánikbetegség, némi agorafóbia, halálfélelem, stressz okozta fizikai betegségek, stb....). 20 éve élek már ezzel és nem tudtak soha kigyógyítani ezekből. Nem is foglalkozom már vele, mert azóta megházasodtam és tulajdonképpen boldogan élek így is. Ha nem zargatnak olyasmivel, amire képtelen vagyok, akkor nem panaszkodom és boldog is vagyok, mert a házasságom nagyon boldog és imádom a feleségem.

Viszont anyám a város másik végén lakik és korábban, amikor még próbáltam segíteni neki maximum fél évente tudtam csak meglátogatni, mert számomra egy rémálom az utazás és a kimozdulás olyan messzire. Ennél gyakrabban képtelen lennék odamenni. De hogy őszinte legyek nem is akarnék. Az egész állapotom azért olyan, amilyen, mert egy ilyen ember nevelt fel. Én amúgy egy jó képességű, értelmes ember vagyok, (150-es IQ-val) de az egész gyerekkorom rettegésben telt egy kiszámíthatatlan, skizofrén ember mellett, aki néha veszélyes volt, néha tönkretette az egész otthonunkat több milliós kárt okozva! Néha az egész szomszédság, az iskolában a tanárok és diákot előtt is lejáratott és mindenki engem is úgy ítélt meg, mint őt. A házban is úgy emlegettek minket, hogy a "bolond család", pedig mi semmi extrém dolgot nem csináltunk soha a testvéremmel, csak próbáltuk menteni, ami menthető, amikor anyánk bedurvult. De a szomszédok csak a kiabálást hallották és azt hitték mindannyian őrültek vagyunk. Pedig sosem az. Sosem voltam pszichiátrián sem, fent említett betegségem ellenére sem. Mindig kijövök ölállóan a mélypontokról, mint ahogy most is már egy éve tünetmentes vagyok gyógyszer nélkül is. Egy gyereket ez iszonyatosan megvisel. Ketten voltunk gyerekek a családban. Ő nevelt minket. A testvérem már belehalt ebbe nemrég 36 évesen. Ő is stresszbeteg lett és ki akart szállni már a családi ügyekből. Eltűnt évekre, de akkor már késő volt. Gyógyszerfüggő lett a stressztől, mert pánikbeteg is volt és depressziós már kamaszkora óta. A gyógyszerfüggés felelőtlenné tette és nem figyelt rá, hogy közben cukorbeteg lett. Nem is érdekelte. Így belehalt pár hónap alatt, mert senki nem tudta, hogy hol van (albérletben bujkált) és nem ment orvoshoz, nem szedett rá gyógyszert.

Én nem akarom így végezni. Ismétlem, ha nem zargatnak még gyógyszereket sem kell szednem és kiegyensúlyozott vagyok és boldog. De nem véletlen az, hogy már én sem keresem anyámat egy éve. Azóta ezerszer jobbak lettek a pszichés bajaim, amióta nem próbálok meg mindenáron segíteni neki, mert már nem húz magával.

De most újra beütött a mennykő, amikor megkaptam a hivataltól a levelet, hogy gondnokság alá helyezik.

Rettegek. Féltem az életem és ezt komolyan mondom.

Ha valahogy az állam rá tud kötelezni, hogy nekem kelljen napi szinten gondoskodnom róla... félek tőle, mert úgy kikészít, hogy minden bajom ki fog újulni ismét (pánikbetegség, fulladási rohamok, fülzúgás olyan hangosan, hogy majd megsüketülök, nyaki duzzanatok az idegességtől, magas vérnyomás, gyulladt csomók az arcomon az idegességtől, ízületi betegségek az idegességtől). Ennyi mindent okozott már nekem a stressz diagnosztizált szinten! Mindet látta már orvos és egyiknek sem fizikai az oka higgyétek el! Ennyire be tud ütni a stressz, ha az embert maga alá temeti. És ezek kb. 5%-ra estek vissza az elmúlt évben, amióta nem keressük egymást vele.

Én nem tudok róla sem idegileg gondoskodni, mert nem bírom, amiket csinál, sem anyagilag, mert létminimum alatt élek így is.

Tehát dióhéjban:

Rákötelezhet holnap az állam a kormányhivatali meghallgatáson, hogy rendszeresen látogassam és intézzem az ügyeit?

A papíron csak az van, hogy idézés és, hogy köteles vagyok megjelenni ebben az ügyben. Semmit sem tudok többet. Mihez van egyáltalán jogom ez ügyben? Nem kéne nekem oda ügyvéd, hogy védje a jogaimat? Tényleg csak egy meghallgatás ez? Csak ennyi volna?

Kérek mindenkit, hogy ne ítéljen el érte, amiért nem akarom vállalni ezt a felelősséget. Én nagyon szeretem őt és 39 éven át próbáltam neki segíteni. De most már 40 vagyok és szeretném megérni mondjuk a 70-et egyszer. Ha rám raknak egy rakás stresszt, amit nem bírok, megint minden bajom előjön és ezúttal szerintem már nem fogok kilábalni belőlük.

Ja egyébként azért nincs más rokona csak én, mert apámat már halálra idegesítette. 30 év házasság után szívrohamot kapott (ő is mindig segíteni akart rajta és szerette. Bár nem volt tökéletes, de azért ennyit akkor is elmondhatok róla, mert igaz.). Testvérem is meghalt, ahogy említettem fentebb. Egy-két idős rokona még talán él anyámnak, de azok évtizedek óta bujkálnak és kerülik őt. Én voltam az utolsó rokona, aki saját egészségét nem kímélve próbált eddig is segíteni, de tavaly eljutottunk arra a szintre, hogy már én is menekülőre fogtam szeretet ide-vagy-oda.

Szeretnétek egy konkrét példát? Nos ez volt utolsó látogatásom nála tavaly:

Meglátogattam és arra mentem oda, hogy szétvágta a kezét pár nappal azelőtt valami rozsdás hulladékkal, amit a kertben talált (szomszédok mesélték) és a fröcskölő vérével és a saját ürülékével festette díszesre a bejárati ajtaját kívülről, hogy a szomszédok lássák. Ilyen volt az ajtaja, amikor pedig kijött valami talált/lopott bunda volt rajta (amire sosem volt pénze), amit egy térdig ürülékes hálóingre vett rá és úgy viselkedett, mint egy grófnő, aki a világ legelegánsabb ruháját hordja egy bálon. Afrikai darazsakról beszélt, amit a szomszédai telepítettek be a kertjébe, hogy őt megölessék velük. (természetesen nem igaz)

Én akkor 40 éves férfi létemre sírógörcsöt kaptam, eljöttem onnan és egy éve felé sem mertem nézni. Betegség tudata nincs, orvoshoz nem hajlandó menni. Kiskorú gyerekként kb. 20-szor kellett elvitetnünk a testvéremmel erőszakkal diliházba, mert nem akart orvoshoz menni. Soha életében nem ment még önszántából kórházba, pedig a fél életét zárt osztályon töltötte. Amikor fent említett állapotában meglátogattam, akkor is éppen az szomszédok által erőszakkal 3 hónapra zárt osztályra juttatott szabadulása után volt egy héttel! Hiába engedik ki! Egy hétre rá már ilyeneket csinál. Hiába vitetem be, mire kijön, újra kezdi. Ha nem én vitetem be, beviteti akárki más. Sem én nem tudok vele mit kezdeni, sem más rokon. Ezért menekül mindenki, mert nem kooperatív és belátása nulla. Anyagi károkat okoz és fizikai károkat, ön és közveszélyes.

Én ennek ellenére szeretem, mert nem tehet a betegségéről, de képtelen vagyok már tovább folytatni vele a kapcsolatot és a gondnoka meg pláne nem akarok lenni.

Tudna valaki segíteni, hogy mire kötelezhet az állam?

Elnézést, hogy ilyen hosszan írtam, de meg akartam magyarázni, hogy miért vagyok ilyen "gonosz", hogy nem akarom a saját anyám gondnokságát elvállalni és, hogy jóhiszemű tanácsokat adjatok elítélés nélkül, amiért így döntöttem saját épségem érdekében.

Tehát köteles vagyok vállalni ha megkérdezik? Rám erőltethetik akaratom ellenére?