Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Van arra jogi lehetőség, hogy...

Van arra jogi lehetőség, hogy 10 évvel az ítélet után vagy kivigyem Strasbourgba vagy itthon újra elindítsam az ügyet?

Figyelt kérdés

az a gond h volt egy tizenéveskori baromság, bele rángattak majdnem egy egész nagy bcs-be, na aztán persze az egészből nem lett semmi, még az ügyészség megszüntette a nyomozást minden vádban, egyetlen egyet kivéve, ami viszont eleve se jogilag nem áll meg se sehogy se, egy emeletes ökörség így a mai fejemmel, gondolom arra kellett nekik, hogy hogy ne legyen annyira indokolatlan hogy akkor miért kellett fél évet előzetesben lennem, azért csak "előkerült" rejtélyes körülmények közt egy ismeretlen bizonyíték, ami alapján aztán de komolyan elítéltek ám vagy 5 "komoly" tárgyalás után egy látszat-zarra (pénzbüntetésre).


Én barom meg akkor örültem h megúsztam az egészet hiszen ilyen 8-9 év börtönökkel fenyegettek a semmiért, az ügyvéd meg olyan volt, hogy tett rá magasról, az is csak azt bizonygatta, hogy nem kell fellebbezni, mert örüljek, hogy megúsztam ennyivel (a semmit, tehát igen kedves), így aztán sajnos bele nyugodtam.


Na de most azért szívem szerint nem hagynám a dolgot, hát álljunk meg, nekem már azon a ponton keményen tönkretették az életemet a hatalmas melléfogásukkal, és tehát csak azért kellett valamit mindenképp találni ellenem, hogy ez a melléfogás ne derüljön ki (vagy ne annyira egyértelműen).


És akkor a kérdésem:

Ennyi idő után lehet még tenni bármit jogilag, vagy csak simán hozzam a sajtó elé, aztán majd lesz ami lesz? Remélhetem én még, hogy jogi úton igazat adnak az ártatlanságomnak vagy ez teljesen kizárva és inkább maradjak csendben mert megint kitalálnak valamit?


2016. febr. 6. 12:46
 1/8 anonim ***** válasza:
Jogi lehetőséged már nincs, sajtóval próbálkozhatsz.
2016. febr. 6. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:

nemzetközi téren sincs?

a perújrafelvételnek egyébként ennyire szabott a határideje, hogy úgymond rendkívüli esetben sincs rá lehetőség?

2016. febr. 6. 14:51
 3/8 A kérdező kommentje:

de nekem nem elég a sajtó, azzal csak azt érem el, h magamra haragítom ezeket az eszeseket aztán megint történik velem vmi netán. nem hiszem el h semmi jogi lehetőség nincs ...


más véleménye esetleg?

2016. febr. 7. 18:17
 4/8 A kérdező kommentje:

de valaki magyarázza meg nekem,hogy működik ez pls!

X év után kidobják az egész ügyiratot és bizonyítékokat vagy mi az akadálya annak, hogy ismét leporoljuk az aktákat és megnézzük, mekkora állatság volt az egész? nincs már meg?

2016. febr. 10. 11:01
 5/8 anonim ***** válasza:
Létezik egy úgynevezett elv, hogy jogbiztonság. Ez azt fogalmazza meg, hogy létre kell hozni egy stabil jogi helyzetet. Emiatt kerülendő az, hogy egy ügy sokáig húzódjon, vagy hogy egy ügyben a végtelenségig lehessen más jogorvoslatért folyamodni. Ugyanis egy "rossz" ítélet is jobb, mintha 10 évig nincs semmilyen ítélet és az érintett felek meg szívnak a nem tisztázott helyzet miatt. Épp ezért nem lehet a végtelenségig foglalkozni egy üggyel, kimerítetted a jogi lehetőségeket, onnantól mindenkit véd, hogy ne lehessen megint eljárást generálni belőle.
2016. febr. 10. 17:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:

de pont ez az h nem merítettem én ki semmit. egész egyszerűen belenyugodtunk az elsőfokú falubíróság agymenésébe, csak mert az ügyvédnek így volt kellemes és ennyi. úgyh még csak másod fok se volt, nemhogy rendkívüli jogorvoslat vagy hasonló.

csak hát ugye utólag már könnyű okosnak lenni, na meg főleg felnőttebb fejjel. és tehát még ezt kéne nevezni jogbiztonságnak?

ne aggódj, az én egyik polgári peres ügyem kb 7 éve húzódik, és még mindig úgy néz ki h visszavágják első fokra, na ez aztán tényleg eloszlatja a bizonytalanságot.


azon meg kifejezetten leakadtam, hogy jobb egy rossz ítélet mint egy semmilyen, hát hogyne, akkor az ész nélküli gyorsaság jegyében gyorsan ítéljünk el mindenkit 3 nap alatt, így elmondhatjuk , milyen eredményesek a bíróságok, aztán kit érdekel, hogy a 90% még csak azt se tudja, miért van bent ... teljesen abszurdnak tartom ezt, ne haragudj.

2016. febr. 10. 20:56
 7/8 anonim ***** válasza:

Tarthatod abszurdnak, de épp ezért nem lehet a végtelenségig fellebbezni. Ha más oldalról is belegondolsz, láthatod, hogy ésszerű. Tegyük fel, hogy 5 millióval tartozik valaki neked és emiatt pereskedsz. Elhúzódik évekig az ügy, mert nem sikerül bizonyítani a tartozást, az ügyvédi költséged már milliókra rúg, plusz lesz még majd perköltség is. Szerinted mennyire éri meg tovább keresni az "igazságot"? Ugyanez a másik oldalon is igaz, a másik félnek sem kell aggódnia, hogy hirtelen lesz egy ítélet, aztán kezdhet el gyorsan milliókat törleszteni.

Volt egy határidő, amíg fellebbezhettél volna. Ez jelzi mindenkinek, hogy kívánod-e még az ügyet folytatni. Nem fellebbeztél, a bíróság elfogadta a döntésedet, az ügyész pedig lezárhatta az egészet, mert nem kell vele többet foglalkoznia.

Nem véletlenül vannak a szabályok, voltak lehetőségeid.

A különböző nemzetközi bíróságok (van egy pár) is hasonlóan szigorú szabályokkal dolgoznak, sokszor még rövidebb határidőkkel, mint a hazai bíróságok. Ezért mondtam, hogy próbálkozz a sajtónál, ott maradt lehetőséged.

2016. febr. 10. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:

ésszerű igen. de nem nálunk. egy jogállamban, ahol már netán az első bírósági foktól is lehet érdemi ítéletet várni, ott persze, ez abszolút ésszerű, sőt, még gyorsítanám is. na de itt, ahol az első érdemi fok ESETLEG a Kúria, de leginkább csak Strasbourg, addig pedig helyi szinteken úgy elcseszik az ügyedet, hogy rá se ismersz, na nem, ez így nálunk működésképtelen sajnos.

Tehát mint elv, rendben van, de ehhez kellene az ésszerű bírósági szervezet is Maon.

2016. febr. 11. 07:50

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!